Dombóvár – Az év borásza: Szabó Attila
A Német Közösségi Házban lebonyolított versenyre hatvanegy mintát neveztek be a szõlõsgazdák.
A vörösborokat a bonyhádi Csegezi Szilárd vezette zsûri minõsítette, a fehéreket pedig az ugyancsak a Völgység \”fõvárosából\” érkezett Ónodi Szabolcs által irányított három fõs bizottság bírálta el.
A vacsorával egybekötött eredményhirdetésen a Deutschklub elnöke, Elmauer István elmondta, hogy a tavalyi szüret után készített borok többségének a minõsége jó. A szõlõsgazdák nagy figyelmet fordítanak a hegy levének kezelésére.
Az értékelést követõen a nemzetiségi civil szervezet elnökhelyettese, Ziech József aranyéremrõl szóló díszes okleveleket nyújtott át Szabó Attilának, Sperling Zoltánnak, Márhoffer Jánosnak, Cser Ferencnek és Hegedûs Gyulának. Tizenegy bor ezüstminõsítést, huszonkettõ pedig bronzot érdemelt ki.
Az év borászának járó vándorserleget Szabó Attila vehette át. Különdíjjal Márhoffer Jánost, Hegedûs Gyulát, Sólyom Lajost, Cser Ferencet, Sperling Zoltánt és Barbara Foralt jutalmazta a Deutschklub vezetõsége.
Forrás:
Dunántúli Napló
http://www.dunantulinaplo.hu