Csehek, szlovákok viszik a magyar szõlõt

Naponta több cseh és szlovák kamiont is megraknak szõlõvel a Kecskemét melletti Helvécián. Bóna János, a szõlõ exportját szervezõ Szõlõ és Spárga Tész vezetõje szerint vevõik legalább 30 ezer mázsa szõlõt vásárolnának. Kecskemét környékén nincs is ekkora eladó mennyiség, a napokban vették fel a kapcsolatot egy, az Egri borvidék szõlõsgazdáit szervezõ borászattal. A csehek és a szlovákok 90 forintot fizetnek a borszõlõ kilójáért. A külföldiek megadják a magasabb árat, így a hazai borászatok is kénytelenek megfizetni a 80-90 forintot egy kilogramm szõlõért.

Csehországban alig terem szõlõ, de jelentõs borászatok mûködnek. Magyarországgal ellentétben Csehország és Szlovákia a kilencvenes években nem csökkentette radikálisan kereskedelmi kapcsolatait a szovjet utódállamokkal. Voltak évek, amikor a szlovák borászatok egyenesen Magyarországról szállították az itt termett bort az orosz piacra – de a kereskedelem tetemes haszna hozzájuk került. A kapcsolatok máig megmaradtak, és ha kevés a piacon a szõlõ, fölerõsödnek.

Tavaly az Alföldön átlag 40 forintot adtak egy kiló szõlõért, amelynekközvetlen (a telepítési ráfordításokat nem tartalmazó) termelési költsége is 70 forint. Az alföldi szõlõtermelõk többsége 2009-ben már a harmadik veszteséges évet könyvelhette el. Ehhez képest a mostani magasabb ár sem hozza vissza a hosszabb távú megtérülés esélyét: idén ugyanis a rossz idõjárás miatt a szokásosnál jóval alacsonyabbak a termésátlagok. Keresztes József, a Kunsági Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára az elõzetes felmérések alapján úgy tudja: a Csongrádi borvidéken mindössze 29 mázsa lesz a hektáronkénti átlagtermés, a Kunsági borvidéken 50 mázsa, a Hajós–Bajai borvidéken 55 mázsa. E három borvidék alkotja a Duna Borrégiót, amely a magyar szõlõtermõ terület egyharmadát, az éves bortermés felét adja.

Keresztes József szerint strukturális válság van a magyar szõlõ-bor ágazatban: a szõlõtermelés atomizálódott, miközben a borfeldolgozás részben külsõ tõkébõl, részben euró pai uniós támogatásból korszerûsödött. A szõlõtermelés és a borfeldolgozás között meglazult a korábbi szoros kapcsolat: a borfeldolgozók a szõlõtúltermelést kihasználva leszorították az árakat. A nemzetközi áruházláncokban való megjelenés érdekében árverseny alakult ki a borászatok között is – ez azonban a fogyasztói árakon már nem látszik. Ugyanakkor a sorozatos ráfizetés miatt rohamosan csökken a szõlõtermõ terület. A Kunsági borvidéken 2000-ben még 30 ezer hektáron termeltek szõlõt, ez mára 22 ezer hektárra csökkent, és idén augusztusban újabb 1200 hektárnyi szõlõ kivágására adtak be támogatási igényt a térségben. Ez azért nagy gond, mert az Alföldön hosszú évtizedekig a szõlõ volt a legjövedelmezõbb növényi kultúra, s a termelés visszaszorulása jelentõsen csökkenti a vidék népességmegtartó képességét.

A Duna borrégió tanácsának legutóbbi ülésén úgy fogalmaztak: lassan már csak arra kell az alföldi szõlõ, hogy a térség nagy borászatai ezzel legalizálják az Olaszországból ömlesztve behozott olcsó bor hazaiként való palackozását és forgalmazását. Egy liter olcsó olasz bor ára 23–26 eurócent, míg egy kiló szõlõ elõállítása 25 eurócent. Egy kiló szõlõbõl átlag 0,7 liter bor állítható elõ. Az olasz bor az ottani bõséges költségvetési támogatás miatt lehet ennyire olcsó. Bóna János, a helvéciai Szõlõ és Spárga Tész ügyvezetõje szerint a folyamat vége az lehet, hogy az Alföldön a szõlõtermelést, a borászatot és a kereskedelmet egy kézben koncentráló családi borászatokba szorul vissza a termelés.

A nagy borászatok, amelyek a piaci viszonyok miatt jelenleg nem érzik szükségét a szõlõtermelés fenntartásának, alapanyag híján tönkremehetnek, illetve olasz és francia cégek tulajdonába kerülhetnek. Káplány Sándor, a szõlõtermelés integrációjával foglalkozó Helvécia Szövetkezet elnöke szerint a nagy borászatok tulajdonosai nem a szõlõ-bor ágazatból szerezték a tõkéjüket, nem köti õket érzelem és hagyomány a szõlõhöz és a borhoz. Nem fûzõdik közvetlen érdekük ahhoz, hogy a szõlõtermelés fennmaradjon – mire a hazai tömegborpiac külföldiek kezébe kerül, addigra õk nagyon sokat kereshetnek.

– Nem a nagy borászatok „gonoszsága”, hanem az egységes európai piac törvényszerûségei határozzák meg a szõlõ-bor ágazatban tapasztalható jelenségeket is – hangsúlyozza ugyanakkor Czeglédi László, a Tabdiban mûködõ Domro Borgazdaság Kft. ügyvezetõje. Õk igenis vásárolnak föl a környéken szõlõt, elõfinanszíroznak – ám Olaszországban sokkal fejlettebb a technológia, magasabbak a termésátlagok, ezért lényegesen alacsonyabb az önköltség, mint nálunk. Az olasz bor literje nem szállítással, hanem anélkül 25-26 cent. A nagy borászatok akkor vásárolnak olasz bort, ha itthon nincs elegendõ alapanyag. Azért kell nekik a nagy és stabil árumennyiség, hogy kielégíthessék a nemzetközi áruházláncok igényeit. A piac legerõsebb szereplõi a kiskereskedelmi multik – ha valaki rendet akar tenni, akkor a nagy borászcég vezetõje szerint náluk kellene kezdenie.

Sztinner Ferenc, a tiszaugi Tiszamenti Szövetkezet elnöke szerint az export és vele a magasabb ár csak átmenetileg segít az alapanyag-termelõk kiszolgáltatottságán. A külföldi vevõk – a csehek és a szlovákok mellett olaszok és Bosznia-Hercegovinából valók is – nemcsak azt akadályozzák meg, hogy a hazaiak titokban kartellbe tömörülve leszorítsák az árakat, hanem azért is jó a jelenlétük, mert azonnal kifizetik a teljes vételárat. Sztinner Ferenc szerint a szõlõtermelõk önmaguk már nem képesek megszervezni az érdekvédelmüket. Nem szükségszerû, hogy az uniós tagsággal korábban jövedelmezõ agrárágazatok megsemmisüljenek. Igenis vannak közeli – például szlovén és osztrák – minták, amelyek alkalmazásával a kormányzat segíthetne rajtuk. Ilyen például az eredetvédelem elõírásainak szigorú ellenõrzése, a kartellezés tilalmának betartatása, a helyi termelõkkel való szerzõdéskötés elõírása és az a gyakorlat, hogy a szakhatóságok csak azután adják ki a hazai származást bizonyító eredetvédelmi igazolást, miután a helyi termelõktõl átvett termést a borászatok kifizették.

Forrás:
Népszabadság
http://nol.hu