Borról is szól a millennium
A püspökség és a Matthias János Borrend által szervezett világi és egyházi pincészetek borversenyére 138 féle borral neveztek az országból. A borokat okleveles borbírálókból álló, tapasztalt szakemberek közül felkért 40 fõs zsûri bírálja. A meghívott szintén 40 fõs, úgynevezett „ társadalmi” zsûri is értékeli a borokat, és a legjobbnak ítélt bor a „Társadalmi Zsûri” különdíját kapja. A rendezvény fõvédnöke Mayer Mihály megyés püspök és Gráf József földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter. Az ünnepélyes eredményhirdetésre május 9-én kerül sor.
De mit is kell tudni a Pécsi Püspöki Pincérõl? Nos, a székes káptalan fõpincéje a XVIII. század közepén, 1750-ben épült. Klimó György püspök építtette, és a mindenkori püspök fõpincéjeként mûködött. A pince a második világháborúig folyamatosan élt. Majd jött az államosítás, amelybõl talán egy jó szándékú hivatalnok „feledékenysége”, vagy csak egy véletlen miatt a püspöki pince kimaradt. A 90-es évek közepén részben felújították az épületet, majd 2000-ben ismét elkezdett üzemelni a Pécsi Püspöki Pincészet.
A többszintes épületet egyébként eredeti állapotában sikerült megõrizni. A legfelsõ szinten magtár volt, alatta egy kéthajós alacsony pince. Az ebben a pincében berendezett kóstolóhelyiségben 120 ember tud kényelmesen leülni, és kóstolni a pincészet miseboraiból. Ez alatt a mélyben szintén kéthajós magas pince található, amely jelenleg otthona a bormúzeumnak, sok régebben alkalmazott borászati eszközzel berendezve, sõt itt van egy kétszáz évesnél is idõsebb hordó, amely 57 hektoliteres. A bormúzeum mellett maga a borászat is ebben a szárnyban mûködik, öt darab 1000 literes ászokhordóval és ugyanennyi 2000 literes rozsdamentes tartállyal, valamint minden egyéb felszereléssel, ami egy pincészet mûködéséhez szükséges, sõt itt található a palackozott borok raktára is.
A Pécsi Székeskáptalan a szõlõtermesztés és borkészítés terén igen nagy múltú, a mai napig is saját borászata van, de szõlõterülettel nem rendelkezik. Az egyházmegye négy nagy borvidékének (tolnai, szekszárdi, pécsi és villányi) saját palackozású borait forgalmazza. Mûködését nemigen befolyásolja semmilyen évjárati hatás, hiszen a borászok bormintái közül kóstolással dönti el a pince vezetõje, hogy melyikbõl vásárol. A pincészet kapacitása kb. évi 10000 palack. A borokat lehetõleg úgy választják ki, hogy keresztmetszetet adjon az egyházmegye területén található borvidékekrõl. Elsõsorban Szekszárd, Villány, Pécs és Szajk kistermelõinek a szõlõibõl származó nyersborokból készítenek igen magas minõségû, hagyományos borokat. Újhordós érlelésre is berendezkedtek. Legkiválóbb boraik közé sorolhatjuk a szekszárdi kadarkát, bikavért és cuvée-t, illetve a nagy hagyományú, valódi ritkaságnak számító pécsi cirfandlit.
Forrás:
Dunántúli Napló
http://dunantulinaplo.hu