Bemutatkozott a fõvárosban a Kunsági Borvidék
21 standdal, 50 borászattal mutatkozott be a hét végén a Kunság Fesztiválon a kunsági borvidék. A fõvárosi Vajdahunyadvár igazán patináns épülete megadta a rangját a rendezvénynek. Lehetett itt kóstolni a nagyközönségnek, a gyerekeknek játszani, folklór mûsort megnézni, szakembereknek pedig a bor akadémián értékes információkhoz jutni. És, hogy miért éppen a fõvárosban rendezték meg a térség borainak felvonultatását?
„Elsõsorban a kunsági borok ismertségét szeretnénk fokozni, mellette pedig szeretnénk a borok elismertségével is egy kicsikét elõbbre jutni, hiszen rengeteg olyan borunk van, amely kiváló bor, és szeretnénk azt, hogy ha Budapest közönsége is megismerné ezeket a borokat.” – nyilatkozta Keresztes József a Kunsági Borvidék titkára, fõszervezõ.
A Nemzeti Bormarketing támogatásával a mostani fesztivál csak egy része egy nagy projektnek, ahol a Duna Borrégió borainak a megismertetése a cél. Most a Kunsági borvidék mutatkozik be, bár a népszerûsítést nehéz úgy elérni, ha a meghívás ellenére egyetlen országos média van jelen a rendezvényen. Igaz, szenzáció nincs benne, de hazánk borait talán jó lenne mindenütt népszerûsíteni, ha helyt szeretnénk állni a piacon.
„A Duna-Borrégiónak, a három borvidéknek, ami a Duna Bérrégiót képezi, még nincsenek olyan névvel, hírrel, imázzsal fölszerelkezve meg ellátva, ami miatt úgy gondolná egy média, hogy neki érdemes itt lenni, mert ezzel a nézettségét növelni lehet, vagy kuriozitást jelent ez a program. Egy kicsit ez a mi hibánk is, megmondom õszintén, mert – nem olyan értelemben, hogy nem szóltunk a médiának, hanem sokkal, de sokkal erõteljesebb, ismertetõbb, több információt tartalmazó anyagot meg lehetõséget kellene biztosítanunk és nyújtanunk a fogyasztóknak is és a médiának is.” – mondta el Erdõsi Mária a Duna Borrégió Egyesület titkára.
A rendezvényen hírdették ki a XI. Kunsági Borvidéki Borverseny eredményét, ahol 181 mintát vizsgált meg a bíráló bizottság: 80 fehér, 21 Rozé, 74 vörösbor és 6 párlat került bírálók elé. A borversenyen 36 arany, 69 ezüst és 47 bronzérmes helyezést osztottak ki és az idén is a vándorserleg a Frittmann Testvéreknél maradt. A programról részletesebben szerdán este fél 8-kor a Városon kívül címû magazinunkban számolunk be.
Forrás:
Kecskeméti TV
http://www.kecskemetitv.hu