Balatoni szõlõ az Alföldre
Bár igen jónak ígérkezik az idei termés, a hegybíró mégsem túl vidám. – Nincs rá ok, hiszen igen alacsony a szõlõ ára – így Kovács Klára. – A jelenlegi állás szerint negyvenhat forintot fizetnek egy kiló szõlõért, erre legfeljebb a kompenzációs felár jöhet még. Ráadásul az sem túl biztató, hogy az idén már a vörösbor ára is közelít a fehérhez. Ugyanakkor drága év volt az idei: a tavalyinál lényegesen többet kellett költeni a szõlõre a szélsõséges, csapadékos idõjárás miatt. Legalább nyolcszor permeteztünk, hiszen a változékony idõ a betegségek táptalaja volt. Így is akad olyan kistermelõ, akinek alig lesz mit szüretelnie, mert késett néhány napot a vegyszeres védekezéssel. A termésmennyiség jónak ígérkezik, a minõséggel kapcsolatban azonban vannak aggályaim.
Forrás:
Somogyi Hírlap
http://www.somogyihirlap.hu