Badacsony New Yorkban
[tn_2_bal.jpg] Az egyedülálló összborvidéki bemutatkozás példás összefogás eredménye, amely immár harmadik éve valósul meg a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület koordinálásával és a badacsonyi borászok aktív közremûködésével.
„Budapest az ország borkereskedelmi központja, emellett a borfogyasztók népes tábora és a legfontosabb véleményformálók is itt élnek. Referenciaértékûnek tartjuk az itt történõ közös borvidéki bemutatkozást” – mondta Part Imre, a Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület elnöke.
A rendezvényen a Badacsonyi Borvidék 31 borászatának 155 borát lehet majd megkóstolni. Annak érdekében, hogy a résztvevõk a badacsonyi kínálat legjavával találkozzanak, egy helyi borászokból álló bizottság vakkóstoló során elõminõsíti a borokat. A rendezvénynek immáron harmadik éve a borvidék támogatója, a legendás New York Kávéház ad otthont.
A rendezvény kiemelt fajtája a Magyar Értéktárba nemrég bekerült Badacsonyi Kéknyelû lesz, amelybõl minden pincészet elhozza a saját büszkeségét. Ezt az õshonos magyar szõlõfajtát szinte kizárólag a Badacsonyi Borvidéken termesztik, ezért a szervezõk joggal nevezhetik a március 19-i rendezvényt a világ legnagyobb Kéknyelû kóstolójának. A kóstolót megelõzõ sajtótájékoztatón a Badacsonyi Szõlészeti és Borászati Kutatóintézet szakembere tart elõadást a fajtáról. A Kéknyelû mellett további borvidéki különlegességekkel is lehet majd ismerkedni az eseményen, mint például Rózsakõ, Vulcanus, Zeus vagy Budai zöld.
14 és 16 óra között a szakmai partnereket várják, ezt követõen pedig minden borkedvelõ részt vehet az exkluzív kóstolón, mindössze 4.500 forintért. Jegyeket február 28-tól lehet vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon – kizárólag elõvételben.
Résztvevõ borászatok:
2HA Szõlõbirtok
A”Capella Szõlõbirtok
Bakó Ambrus
Bazaltbor Badacsony
Bencze Pince
Borbély Családi Pincészet
Csanádi Pincészet
Csobánci Bormanufaktúra
Domaine Edegger
Fata Pincészet
Fischer Borház
Folly Arborétum és Borászat
Horváth Pince
Istvándy Pincészet
Laposa Birtok
Málik Pince
NAIK Szõlészeti és Borászati Kutatóintézet
Németh Pince
Nyári Pince
Orbán Pince
Sabar Borház
Sipos Borház
Skizobor
Szarka Gyula
Szászi Pince
Szent György Pince
Szeremley Birtok
Válibor
Villa Sandahl
Villa Tolnay
Weller Pincészet