Az ország minden részébõl és Csallóközbõl is neveztek borokat a versenyre
Közel kétszázötven borfajtát hoztak el gazdáik a hétvégén Almásfüzitõre, hogy arany, ezüst és bronz minõsítéssel vagy oklevéllel és szakmai tanácsokkal ellátva térjenek majd haza Tokaj-Hegyaljára, az Alföldre, Balaton-felvidékre, Sopron környékére.
Az ország minden szegletébõl, de még Csallóközbõl is neveztek borokat a versenyre. A zsûri elnökét, Monyók Józsefet sikerült rövid értékelésre kérnünk, különös tekintettel a tavalyi termésre.
„A tavalyi évjárat rossz volt. Ha bõvebben kérdezi, akkor nagyon rossz” – mondja nevetve az elnök, aki maga is bortermelõ Tokajban. „Sok volt a csapadék, kevés a napfény, kirepedtek a bogyók, elfolyt a tartalmuk, a gomba megtámadta a szõlõt, s csak a legjobb technológiával rendelkezõ borászok tudták tompítani a bajt. A tavalyi év leginkább kármentés volt a borászok számára. Évjárati sajátosság, hogy a borok savai nem tökéletesek, picikét húzós és picikét érdes a 2014-es bor, nem lehet vele dicsekedni. Ezért aztán kevés bor kapott aranyérmet a tavalyiak közül” – magyarázza a borbírák vezetõje. „Egyébként összességében a korábbi, a 2011, 2012, 2013 év borai kellemesek, jó minõségûek, szépek.
Kiemelném a Soproni borvidéket, a kékfrankost és a mellette megjelenõ Shiraz-házasításokat, valamint a zöldszilvánit, melynek még a 2014-es évjárata is nagyon szép bor lett.” Adódik a kérdés, hogy a zsûri elnökének – akit 2006-ban a Tokaji borvidék az év borászának választott – vajon melyik a kedvenc bora? „Mindig a hangulattól függ és attól, hogy melyik borvidéken vagyok: Villányban oportót, az Alföldön kövidinkát, kadarkát, Szekszárdon egy jó kékfrankost, Balaton-felvidéken szürkebarátot vagy kéknyelût, itt, Neszmélyen, Szõllõsi Misi barátomnál egy finom olaszrizlinget szeretnék megkóstolni. Vallom, hogy minden tájegység õrizze meg a saját évszázados adottságait, technológiáit, mert azok teszik naggyá a borvidéket. Mindig olyan bort szeretek megkóstolni, ami az adott hely sajátja, hagyománytisztelõ vagyok, nem érdekel a divat” – mondja a legfõbb borbíró.
Nagy László fõszervezõ, az Almásfüzitõi Kertbarátok elnöke nagyon hiányolta a gyõrújbaráti, écsi, nyúli borászokat, akik ezúttal nem vettek részt a borversenyen. „Ez egy kulturális esemény, melyen nagyon sokat lehet tanulni a borászatról, itt minden szakember estig marad és lehet õket kérdezni” – mondja lelkesen.
Polhammer László lett az almásfüzitõi borverseny abszolút gyõztese, több aranyérmes borral és a legeslegjobbnak ítélt nedûvel, azaz a süttõi chardonnay-val. „Elegáns savgerincû, elsõ benyomásra az illatanyagában banán jelenik meg, késõbb az ízlelés folyamán a vilmoskörte gyümölcsössége jön elõ a hátterében. Üdítõ és élményben gazdag a chardonnay megkóstolása!” – mondja büszkén a süttõi hobbiborász, akinek a fehérbora a borverseny abszolút gyõztese lett.
Forrás:
kisalfold.hu
http://www.kisalfold.hu