A lõrét ki kell önteni – retteghetnek a nánai borászok
A fából faragott, virágokkal díszített Szent Orbán-szobrot ezúttal nem érte ilyen csúfság: díszes ünnepi menet vitte végig a vár körül, majd kezdetét vette a már hagyományos Orbán-napi borünnep, melynek keretében megáldották a helyi termelõk borait.
A hagyományõrzõ zenés mulatságon mindenki ingyen megkóstolhatta a csaknem húsz helyi borász italait. Az ünnep alkalmából azok is a falu közössége elé vitték borukat, akik csupán kedvtelésbõl, saját fogyasztásra készítik a vörös vagy a fehér kortyolni valót. Az idén a szervezõk a nagyközönségre bízták a legjobb italok kiválasztását. A borkóstolás után bárki leadhatta szavazatát arra a borra, amely neki a legjobban ízlett.
Ennek értelmében „A legjobb vörösbor” címet Czudar Károly 2007-es Merlot-ja, míg a legjobb fehérnek járó elismerést Koncsos Sándor Kisnánai Szépasszony (2006) elnevezésû bora kapta. Arról, hogy melyik legyen az idén a település zászlósbora, egy szakmai zsûri döntött. A bírálók Lizák Jenõ 2007-es Olaszrizlingjét tartották a legérdemesebbnek arra, hogy egy évig képviselje a települést.
Az Orbán-napi borünnep alkalmat adott arra is, hogy megválasszák a település új borlátóját, aki egy esztendõn keresztül jogosult lesz arra, hogy látogassa a bortermelõk pincéit és italméréseit, s ingyen kóstolja az ott talált borokat. Ha pedig azokkal nem elégedett, akkor a hamis bor terjesztõjét botjával megbüntetheti, a lõrét pedig haladéktalanul a kanálisba öntettetheti.
A borítész posztra a kisnánai szõlõ- és bortermelõk közfelkiáltással Csízik Zoltánt választották meg. A falu történetében kilencedikként kinevezett borlátónak elõdje, Hliva Mihály adta át a palástot, a botot, a sapkát és a medált.
Forrás:
HEOL.hu
http://www.heol.hu