A borreform még az ültetvény-korszerûsítést is hátráltatja
Az Európai Bizottság a közösségi borrendtartás reformja során meg kívánja szüntetni az ún. lepárlási támogatásokat, amelyeket fõként azokban a nagy bortermelõ országokban – Franciaország, Spanyolország és Olaszország – tudják kihasználni, ahol régóta egész régiók szinte kizárólag lepárlásra termelnek. Ezeket a felszabaduló forrásokat részben a kötelezõ kivágások finanszírozására fordítanák, részben ún.’nemzeti borítékokat” hoznának létre, amelyekbõl az Európai Bizottság által meghatározott célokat, többek között az ültetvények korszerûsítését lehetne támogatni. A szõlõterületek modernizációjára a jelenlegi borrendtartás keretében is adható uniós támogatás.
A magyar kormány eddig abban reménykedett, hogy a szõlõterületek kivágása miatt elszenvedett veszteségeket a’nemzeti borítékban” elnyert nagyobb összegû támogatással fogják kompenzálni.
A borreform tervezetébõl azonban kiderül, hogy hazánk a borreform következtében valójában évente közel 500 millió Ft-tal (2 millió euróval) kevesebb támogatást kap ültetvények korszerûsítésére, mint amennyit a 2007/08-as gazdasági évben. Azaz, az erre a célra fordítható támogatás legalább 1/6-ával fog csökkenni. Félõ, hogy végül még ennyi pénz sem jut majd modernizálásra, mivel a nemzeti boríték számos más célra – pl. környezetvédelem – is felhasználható lesz. Ez azért aggasztó, mert Magyarország számára éppen az elöregedett ültetvények megújítása, modernizálása lenne a legfontosabb cél, mivel csak így lehet biztosítani hosszú távon a magyar bor nemzetközi és hazai versenyképességét.
A képviselõ szerint hazánk azért kap majd kevesebb uniós támogatást, mivel a’nemzeti borítékok” felosztásakor döntõ szempontként vették figyelembe a támogatások múltbeli felhasználási arányait. Ezzel a módszerrel azonban éppen azok a tagállamok járnak jól, amelyek a legnagyobb arányban részesültek a lepárlási támogatásokból, és amelyek így a feleslegek kialakulásáért felelõsek.
Glattfelder Béla hozzátette: az Európai Parlament Mezõgazdasági Bizottságában több módosító indítványt is benyújtott, amelyek célja, hogy hazánk a borreform következtében ne kaphasson kevesebb uniós támogatást ültetvénykorszerûsítésre, mint a reformot megelõzõen.
Forrás:
OrientPress
http://www.orientpress.hu