Egy megvalósult álom – A strázsahegyi birtok
Olyan szerencsések voltunk, hogy abban az évben 2 teraszt mi is feldolgozhattunk, ebbõl lett a Passionata és a Cabernet Sauvignon válogatás 2003-as évjárata. A borok elkápráztattak bennünket, nem gondoltuk volna, hogy ilyen borokat tudunk egybõl készíteni, sõt elárulhatjuk, azt sem, hogy Szekszárdon egyáltalán készíthetõk ilyen borok. Mellesleg a fogyasztók is szerették és szép eredményeket is hoztak a versenyeken. A Strázsahegy értékeit a következõ években még inkább becsültük, mert ekkor már nem tudtunk innen szõlõt vásárolni és ezt sajnos megszenvedtük. 2005-ben nem is tudtunk csúcs minõségû borokkal a piacra lépni.
Be kell vallanunk, mindig azt gondoltuk, hogy ez Szekszárd legjobb területe és szó szerint sokat álmodoztunk arról, hogy talán egyszer megszerezhetjük. Több ültetvényt vehettünk volna már az elmúlt évek alatt, de mivel egyik sem volt „tökéletes” soha nem vágtunk bele, mert azt gondoltuk, egy ültetvényt egy család nem egy életre vesz, hanem annál hosszabb idõre, ezért csak azt érdemes megvenni, amiben igazán tud hinni az ember. Azt azonban soha nem gondoltuk, hogy a strázsahegyi álom egyszer valóra válik.
Mégis bekövetkezett, 2007. júliusában sikerült megvásárolnunk a tulajdonosoktól az összesen 21 hektárnyi birtokukat. Ebbõl 16,5 hektár a Strázsahegy, a többi pedig éppen faluhelyi ültetvényünk szomszédságában, ahol így összesen 14,5 hektárunk van.
Immár 38,1 hektár igen kiváló minõségû és jó fajtaszerkezetû területtel rendelkezünk, felvásárlásra csak kis mértékben szorulunk rá. A jelenlegi birtokunk termése bõven fedezi a csúcsboraink és középkategóriás boraink alapanyagát, így komoly minõségjavulás várható alacsonyabb árú borainknál is. A következõ években az árakat is szeretnénk csökkenteni.
Vannak azonban más elõnyök is. Szekszárd legnagyobb baja az ültetvények szétaprózottságában van. Szinte minden termelõ, még a legnagyobbak is sok helyen és sok apró területen gazdálkodik vagy vásárol fel szõlõt.
Szerettünk volna már kitörni ebbõl a rendszerbõl, és ezzel az új lehetõséggel sikerült. Nagy területû és kiváló minõségû egybefüggõ birtokunk van, szõlõt felvásárolni csak a roséhoz és a badarkához szükséges. Talán ez az egyik legfontosabb eredménye az új birtoknak.
Az idei szüret
Az idei szüret bizonyította, hogy a Strázsahegy valóban kiemelkedõ terület. Még kastély sorozathoz szükséges borok amelyek 3 kg/tõke terheléssel 14,5 fölötti alkohollal bírnak. A merlot 14,9-vel. A prémium kategória csúcsborai pedig 16 körüli alkohollal erjedtek ki. Mindezt úgy produkálták, hogy mi nagyon szigorúan kiszelektáljuk a töppedt fürtöket és azokat nem használjuk a borokban. Elõbb a tõkén válogatunk, majd a bogyózás elõtt is válogató asztalon.
A kétszínû szüret
Mivel a prémium kategóriában is nagy mennyiségeink vannak, ezért az azonbelüli válogatás érdekében idén bevezettünk egy új szüretelési rendet, melyet kétszínû szüretnek nevezünk. Minden sornak az egyik oldalán jobb minõségû szõlõ terem, mint a másikon, mivel az egyik oldal mindig délibb valamennyivel. Idén ez laborálással le is ellenõriztük és kiderült, hogy kb. 0,5-tel magasabbak a cukrok és magasabbak a beltartalmi értékek is. Ezért idén a két oldalt külön szüreteltük és mivel az egyik oldalon bordó, a másikon szürke ládát használtunk, ezért lett kétszínû a szüret.
Új gourmet menü a Szent Gaál kastélyban
Régi vágyunk, hogy olyan menüvel jelentkezzünk, amely magasabb gasztronómiai igényeket is kielégít. Végre megettük az elsõ lépéseket ez irányban. Olyan menüvel jelentkezünk, amely tartalmazza néhány saját ötletünket és megfelelõ alapanyagokból készül. Az alapanyag ellátásban immár saját baromfiudvarunk is aktív szerepet vállal. Íme az elsõ kísérleti menü, melyet folyamatosan változtatunk a tapasztalatok tükrében.
Libamáj tésztagyûrûben lilahagyma lekvárral és körtével
Galambleves rántott borsóval
Fogas kadarkás vajmártással
Galamb sült birsalma variációkkal és burgonyakrémessel
Menta és citromfû sorbet
Gemenci szarvas sült erdeigyümölcsös muffinnal és áfonyaszósszal
Málnás vargabéles
A borokat megkóstolhatja 20-án kedden este fél 7-tõl a Barabás villában. Regisztrációhoz írjon nekünk!