A borok versengtek Hajóson
Örömére szolgált a szervezõknek, borszakértõknek, hogy nagyon sok olyan fiatal jelentkezett, aki még a harmincat sem töltötte be, és nagyon szép eredményeket is értek el. Gácser Zsolt hajósi alpolgármester elmondása szerint a bírák 2 nagy aranyat, 50 aranyat, 79 ezüstöt, 107 bronzot, és 22 oklevelet osztottak ki a boros gazdák között.
„A 258 minta 78 termelõ boraiból származott, tehát jó néhányan több hordóból válogattak a megmérettetésre. A kiemelkedõ nedûket most is két különbözõ, adóraktáros és kistermelõ kategóriában versenyeztették. Az adóraktárosok között a vörös locsolóbor a Pieroth Hungária Zweigeltje lett, a fehérborok kategóriájában az Öreghegy Szõlõbirtok Kft. Savignon Blanc-ja bizonyult jobbnak, rozé kategóriában pedig Varga Mihály Kékfrankosa nyert. Kistermelõ kategóriában a vörös locsolóbor az idén Csupor Zoltán Cabernet Sauvignon-ja lett, a fehér locsolóbor Berecz József Chardonnay-ja, a rozé kategóriában pedig Szauter Ferenc, Kékfrankosával ért el olyan eredményt, hogy az idén meglocsolhatja vele Orbán szobrát, amennyiben május 25-ig, Orbán napjáig nem lesz fagy. Hiszen a hajósi hagyomány szerint, amennyiben az utolsó fagyos szent, Orbán megvédi a szõlõtermést, akkor a legkiemelkedõbb borokkal locsolják meg a gazdák, amennyiben viszont eddig az idõszakig fagykár éri a termést, akkor szõlõvesszõvel verik el a szobrot.”- tájékoztatta a portált az alpolgármester.
Forrás:
Hírös.index
http://hirosindex.hu