A bor lesz az új diétás ital?
Azt már biztosan tudjuk, hogy a bor kedvezõ hatást gyakorol a szervezetünkre, és segít megelõzni egyes betegségek kialakulását, de hogy még fogyaszt is? A kutatók szerint igen! A bizonyíték egy megfigyelésen alapszik: 13 év alatt közel 20ezer normál testsúlyú nõt figyeltek meg. Azok a hölgyek, akik naponta elfogyasztottak egy-két pohár vörösbort, az elhízásra 30 %-kal kevesebb esélyt mutattak, mint azok a társaik, akik nem ittak. Ez a bor antioxidáns tartalmának köszönhetõ, mely csökkenti a vérnyomást és a koleszterin szintet. Emellett beindítja szervezetet és serkenti az anyagcserét is.
Az alkohol hõtermelést okoz, mely elõidézi a kalóriaégetést, ez abban is megnyilvánulhat, hogy kipirul az arcunk. A tanulmány még azt is kimutatta, hogy azok a nõk, akik mértékkel fogyasztottak alkoholt, kevesebbet ettek. A tudósok nem tudtak magyarázatot adni, arra, hogy miért fogyasztottak kevesebb ételt, de lehetségesnek tartják, hogy azért, mert miközben italukat kortyolgatják, lelassítanak, jobban odafigyelnek az étel és az ital zamatára.
Ha összesítjük a tényezõket, a bor csökkenti a kalória bevitelt, miközben testünk energiát éget el. A legkedvezõbb hatást akkor érhetjük el, ha jó minõségû, lehetõleg tölgyfahordóban érlelt, száraz vörösbort fogyasztunk. Mivel Magyarország híres a borvidékeirõl, így nem kell messzire mennünk, ha igazán kiváló minõségre vágyunk, a legjobb, ha helyben kóstoljuk meg õket, és minél több helyet bejárunk. Viszont arra a kutatók külön felhívták a figyelmünket, hogy semmiképpen se helyettesítsük az ételt borral, ugyanis így a szervezetünk nem kapja meg a szükséges tápanyagokat. Az ideális napi bevitel 1-2 dl a nõk számára, a férfiaknak pedig 2-3 dl.
Akármennyire is egészséges ital a bor, mértékletesen fogyasszuk, napi egy-két pohárnál ne igyunk többet belõle. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy a túlzott alkoholfogyasztás súlyos problémákhoz vezethet, törekedjük az egészséges étrend kialakítására és mozogjunk rendszeresen.
Forrás:
Femcafe
http://www.femcafe.hu