Vigyázat! – Beválnak, de nagyon ragadnak az új matricák
Tavaly december 15-tõl a földrajzi jelzés nélküli borokra, illetve a gyöngyözõborokra és a szén-dioxid hozzáadásával készülõ gyöngyözõborokra úgynevezett ellenõrzési díjat kell fizetni, amelyet ellenõrzõ jeggyel kell igazolni. Az intézkedést a piacszabályozási feladatokat is ellátó Hegyközségek Nemzeti Tanácsa vezette be, de csak saját tagjaira nézve hozhatott kötelezõ jellegû döntést, miközben az új rendszer – a származási országtól függetlenül – az ellenõrizetlen eredetû borok szigorúbb ellenõrzését célozza. Ezért a döntést a Földmûvelésügyi Minisztériumnak ki kellett terjesztenie a nem hegyközségi tag borimportõrökre is, hogy a szabályozás kijátszását meg lehessen elõzni. A tárca kiterjesztési rendelete azonban csak december 15-tõl vált hatályossá, bár a HNT az ellenõrzési díj alkalmazására vonatkozó határozatát jóval korábban hozta meg.
Ugyanakkor az intézkedés visszamenõlegesen vonatkozik azokra az FN-borokra, amelyekre a piaci szereplõk október 13-a után kértek borszármazási bizonyítványokat. A kiszerelési egység minden megkezdett litere után 30 forintos díjat kell fizetniük azoknak, akik FN borokat hoznak forgalomba. Bár az összeget az ilyen eredetvédelmi kategóriájú hazai borok után is meg kell fizetni, az intézkedés alapvetõen az árletörõ hatású, dömpingáras importborok ellenõrzésére irányul, amelyeket fõként 2 literes PET palackokban jutnak a hazai üzletekbe. E termékeket a HNT szerint több borászat is arra használja fel, hogy a legalsó árkategóriában a hazai termesztésû szõlõbõl készült magyar borokat kiszorítsa a piacról.
A HNT és az agrártárca sikeresnek ítéli az új szabályozást, amelynek részeként a nemzeti tanács a közelmúltig több mint 570 ezer ellenõrzõ jegyet adott ki, a beérkezett alkalmazási igény pedig meghaladta az 1,4 millió litert. A matricákat azért kell felragasztani, hogy a forgalmazók igazolhassák az ellenõrzési díj megfizetését, illetve ennek ellenõrzése lehetségessé váljék. Az egy- és kétliteres borospalackokra 1X3 centiméteres, az ötliteres kiszerelésekre 1X5 centiméteres öntapadós jegyet kell felragasztani.
A rendkívül erõs ragasztóanyagú, öntapadós matricák alkalmazásának oka az volt, hogy azok a kiszerelései egységekrõl véletlenül se essenek le, így biztosítsák az FN-borok zökkenõmentes nyomon követhetõségét és ellenõrizhetõségét – közölte az agrárszektor.hu-val Tornai Tamás, a HNT elnöke. Az eddigi tapasztalatok szerint azonban a jegyek esetenként túlságosan is a tapadnak, ezért a többször hasznosított (többutas) palackokról nehéz eltávolítani(lemosni) azokat. Ráadásul több bortermelõ és – forgalmazó a matricák méretét is kicsinek találja, ezért a HNT már döntött arról, hogy széles körben felméri az ellenõrzõ jegyes rendszerrel kapcsolatos észrevételeket.
Újabb adminisztratív szigorítások a borimport ellen
A kormány jelentõsen szigorította az importborokkal szembeni adminisztratív fellépést is, mivel növelte az eredetigazolásokat kiadó Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) jogosítványait. A Nébih elsõ lépésként lehetõséget kapott arra, hogy az importborok eredetigazolásának kiadási határidejét a korábbi 15-rõl 90 napra növelje, majd egy további jogszabály-módosítás nyomán a hivatal az eljárást most má további 90 nappal meghosszabbíthatja.
Forrás:
agrárszektor.hu
http://www.agrarszektor.hu