Újra nekiment az ombudsman a szerencsi szalmaerõmûnek
„Elõkészítés alatt áll a szerencsi erõmûberuházás finanszírozását biztosító kölcsönszerzõdés, de ennek aláírására akkor kerül sor, amikor a beruházó teljesíti a szerzõdésaláírás feltételeit, illetve az összes jogi bonyodalom véget ér” – mondta az [origo]-nak a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kommunikációs vezetõje, Õry Kovács Katalin.
Az MFB kötelezõ érvényû ajánlatot tett a projektet jegyzõ BHD Hõerõmû Zrt-nek, így gyakorlatilag azon múlik, hogy lesz-e szerzõdés, hogy a Hujber Ottónak, az MSZP vállalkozói tagozatának egykori vezetõjének érdekkörébe tartozó cég teljesíti-e a bank által kért kondíciókat. Azt azonban egyelõre nem tudni, hogy az MFB és a BHD közötti szerzõdés aláírására mikor kerülhet sor, ugyanis azt senki nem árulta el, hogy milyen feltételeket szabott a pénzintézet, a felek azt közölték: nincs joguk kiadni üzleti titkot képezõ adatokat. Hujber Ottó kérdésünkre annyit elmondott, hogy az MFB 2006-ban adta az elsõ írásos nyilatkozatot, amiben a mostaninál még jóval kedvezõbb feltételek szerepeltek, nõtt a kamatfelár és az önrész is, amit szerinte a válságon kívül a projekt körüli indulatok is magyaráznak.
Újra támadja a darázsfészket az ombudsman
Az bizonyos, hogy addig nem lesz aláírás, ameddig nem rendezõdnek a vitás jogi ügyek. Fülöp Sándor, a jövõ nemzedékek országgyûlési biztosa korábban környezetvédelmi okokra hivatkozva támadta meg a projektet, ez az ügy a BHD számára kedvezõ módon, jogerõsen lezárult, és fellebbezésnek sincs helye. Információink szerint a jogi csatározásnak ezzel azonban nincs vége, a múlt hét pénteken ugyanis eljárási hibákra hivatkozva rendkívüli perorvoslattal élt az ombudsman hivatala. Fülöp Sándor szerint vannak még jogi tisztázatlanságok, nem véletlen, hogy magánbefektetõ nem vállalta a finanszírozást. A biztos az [origo]-nak nyilatkozva „darázsfészeknek” nevezte a szalmaerõmû ügyét, ahol a magántõke magasnak értékelte a környezetvédelmi konfliktusok kockázatát.
Úgy tudjuk, hogy az MFB azt mindenképp feltételként szabja, hogy az Európai Fejlesztési Bank (EIB) kockázati alapja, az Enercap benne legyen a projektben, azaz ha a külföldi fél valamiért eláll a fejlesztéstõl, akkor az állami hitel is ugrik. A tulajdonosok által eddig befizetett alaptõke 2,592 milliárd forint, a projekt becsült értéke 20 milliárd forint, azaz a hitel nélkül nincs esély a megvalósulásra.
Folyósítási feltételek
A szerzõdéskötési feltételek mindig az adott projekttõl függnek, az MFB a meghiúsult sávolyi beruházásnál például azt kötötte ki, hogy a beruházó által prezentált 5 éves helyett 10 éves szerzõdések biztosítsák a megtérülést, de elvileg további forrásbevonást vagy további megrendeléseket is kérhet a bank, ha így látja biztonságban a pénzét.
A pénz megérkezését az is bizonytalanná teheti, hogy az MFB úgynevezett folyósítási feltételeket is támaszt, azaz a szalmaerõmû finanszírozását szolgáló projekthitel még akkor sem érkezik meg automatikusan és biztosan a BHD számlájára, ha a szerzõdést esetleg aláírják. Ilyen feltétel lehet például, hogy a beruházó költse el az önrészt, vagy rendezze a még nem tisztázott jogi kérdéseket. A szerencsi esetben ezek a feltételek sem ismertek, de banki forrásaink szerint egy normális szerzõdést feltételezve kicsi az esélye, hogy a választásokig hátralevõ három hétben sikeresen befejezõdhessen az ügylet. A feltételek teljesítése akár 3-4 hónapot is igénybe vehet, amivel a projekt elbírálása átcsúszna az új kormányzati ciklusba.
A magánbefektetõk kiszálltak
A beruházók érvelése szerint a projekt rentábilis lesz – bár voltak olyan magánbefektetõk, akik kiszálltak a projektbõl. A japán Itochu Corporation, amely többek között a magyarországi Suzuki-gyár építésében is közremûködött, például azért hátrált ki az erõmû finanszírozásából, mert az veszélyeztette a táj világörökségi címét. Mivel az UNESCO-nak akkoriban japán vezetése volt, így „nem tehették meg, hogy benne legyenek egy, a minõsítést veszélyeztetõ vállalkozásban” – legalábbis ezt mondja a Tokaj-Hegyalja Fejlõdéséért Szövetség ügyvivõje, Takács András.
A magántõke kihátrálását Hujber is elismerte, de szerinte ennek más okai voltak, a visszavonulás nem a projekt minõségét mutatja, hanem az ellenzõk lobbierejét. „Az ellenzõk már elriasztottak több befektetõt és finanszírozó bankot, deklarált céljuknak megfelelõen” – állítja a szocialista politikus.
„Az MFB nem állami pénzt, nem közpénzt használ. A BHD projekthitele piacról származó pénz, piaci feltételek mellett” – mondta Hujber és ezt egy banki forrásunk is megerõsítette. Arra a kérdésünkre, hogy a BHD miért az MFB-t választotta finanszírozó banknak, miért nem egy magánbankot, Hujber azt mondta: „Magyarországon a bankok külföldi pénzintézetek többségi tulajdonában vannak. Mivel a külföldi anyabankok maguk is gondokkal küzdenek, itteni lányaik porszívóként mûködnek, vagyis a magyar betétesek pénzét részben az anyabankok használják. A gazdasági világválság kezdete óta a megnövekedett országkozkázat miatt még nehezebb nagy összegû, befektetési hitelhez jutni. Többek között ezért van az államnak fejlesztési bankja”.
Jövõre dönt az UNESCO
Az erõmûépítést jellemzõen azért támadják, mert azzal fenyeget, hogy a Tokaj-vidék elveszítheti világörökségi minõsítését – mint az történt Drezda esetében is: a német városban egy völgyhíd miatt lett oda a világörökségi cím. Az ellenzõ civil szervezetek azzal érvelnek, hogy már a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tanulmánya is megállapította, hogy a „helyszínkiválasztást felül kell vizsgálni” (…) a területválasztásnál a világörökségi helyszín kiemelkedõ egyetemes értékei fenntartásának és kiteljesedésének kell meghatározónak lenniük, ezért az erõmû elhelyezése a világörökségi területen kívül indokolt.”
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2010. január 21-i ítélete is kimondja, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal „a világörökségi értékek megõrzése szempontjából a beruházást kedvezõtlennek tartja”, de arra is felhívja a figyelmet, hogy a jogszabályi környezet nem nyújt lehetõséget arra, hogy „szakhatósági állásfoglalás akadályozza meg a projektnek a tervezett formában történõ engedélyezését”.
„Az aszúsodáshoz pára kell és pontos mikroklíma, a tervezett erõmû hõszennyezése hatalmas és esélyes, hogy megváltoztatja a tõle három kilométerre húzódó aszútermõ vidék mikroklímáját” – mondta az [origo]-nak Demeter Endre, a vidék egyik borásza. A hatástanulmánynak amúgy már volt következménye, a BHD eredetileg ugyanis egy 50 megawattos erõmûvet szeretett volna Szerencs mellett felépíteni, de most már csak egy 25 megawattos erõmûrõl van szó egyelõre.
Mechtild Rössler, az UNESCO Világörökségi Központjának képviselõje március 18-án írt levelet Májer Jánosnak, Tokaj polgármesterének. Ebben bátorítja a polgármestert: „kérem, érezze magát biztosítva afelõl, hogy foglalkozunk az önök aggodalmával, vagyis azzal, hogy a tokaji világörökséget komoly veszély fenyegeti.” A nemzetközi szervezet várhatóan 2011 nyarán dönt arról, hogy a Tokaj-vidék megtarthatja-e világörökségi címét, s 2011 februárig kell ehhez benyújtani a dokumentumokat.
Nincs egyetértés helyben sem
A BHD érvelése szerint azonban ipari környezetrõl van szó, Tokaj-Hegyalja ugyanis nemcsak a borról szól, az „ott élõ emberek többségének megélhetését sajnos a bor nem tudja biztosítani”. Az ipari lobbisták szerint a szerencsi szalmatüzelésû erõmû „méltó folytatója lesz a 117 éve létesült cukorgyárral kezdõdõ agrár-ipari hagyományoknak” – fõleg , hogy a cukorgyár már nem üzemel. Szerintük a tokaji borvidék világörökségi kezelési terve nem is legitim, a terv ugyanis bár megfelel az UNESCO elvárásainak, de mint „tanácsadó, keretjellegû, stratégiai irányító és befolyásoló szereppel bíró” dokumentum csak az érintettek egyhangú jóváhagyása legitimálná, márpedig ez nem történt meg.
Az egyhangú jóváhagyás hiányára utal az is, hogy már demonstrációt is szerveztek az erõmû mellett – a 2008-as tüntetés meghírdetõi szerint nem igaz, hogy az új üzem hõje megváltoztatja-e az aszúsodás idõszakában a borvidék mikroklímáját, hisz a cukorgyár kazánjait már nem gyújtják be, és az sem felel meg a valóságnak, hogy nõni fog a közúti szállítás volumene, már amennyiben azokhoz az évekhez mérjük, amikor még mûködött a szerencsi cukorgyár (a szerencsi polgármester szerint a szalma szállítását is úgy alakítják majd ki, hogy a tüzelõanyag-ellátását biztosító teherautók elkerülik a világörökségi területet). Szerintük a fõ kérdés az, hogy folytatódik-e tovább az agrártermelésen alapuló iparosodás, illetve lesznek-e új munkahelyek. A munkanélküliség problémája valóban súlyos, a 10,5 százalékos országos értékkel szemben a régióban ugyanis 27 százalék felett van a munkát hiába keresõk aránya. „Az erõmû felépítése 24 hónapon át 1200 embernek ad majd munkát, a 25 megawattos üzemeltetés 81 munkahelyet jelent, amennyiben bõvül a kapacitás, úgy további 50 fõt lehet foglalkoztatni” – mondta el Hujber Ottó, aki szerint áttételesen ezreknek adhat munkát a tüzelõanyag beszállítása.
Logikus lépés lehet a helyiekre bízni, hogy mit tartanak fontosabbnak: a több munkahelyet jelentõ erõmûvet, vagy a tisztább környezetet, a helyzet azonban ebbõl a szempontból sem egyszerû. Az önkormányzatok között ugyanis nincs egyetértés – az agráriumra és az idegenforgalomra specializálódott Tokaj polgármestere, Májer János megvétózná az erõmû megépülését, és ezt Bajnai Gordonnak írt nyílt levelében is megerõsítette. Az iparosodottabb Szerencs vezetõje, Rónavölgyi Endréné azonban arra kérte a miniszterelnököt, hogy támogassa a projektet, illetve a BHD és az MFB hitelszerzõdését – szerinte amúgy minden feltétel teljesül ahhoz, hogy az MFB aláírja a hitelszerzõdést.
Ki a felelõs?
„A világörökségi címet az állam kéri és kapja, ezért a helyszínek állapotáért és a felmerülõ konfliktusok megoldásáért is az állam felel” – indokolja Takács András, hogy miért keresték meg a kormányt a kéréseikkel.
Forrás:
[origo]
http://www.origo.hu