Új piacokra tör be a magyar bor
Svédország és Kína jó kitörési lehetõséget jelenthet a magyar borexport számára – derül ki az ITDH Kht. és a Magyar Bormarketing (MBM) Kht. tapasztalataiból. Mindkét relációban programok indultak a magyar borok népszerûsítésére. A kivitel élénkítését és az új piacok felkutatását indokolja, hogy a borágazat tavaly minden idõk egyik legrosszabb eredményét érte el.
Bár az egy fõre jutó kínai éves borfogyasztás ma 0,3 litert tesz ki, a kereslet az utóbbi idõszakban dinamikusan nõ – mondta Nemes Richárd, az MBM ügyvezetõje. A távol-keleti államban elsõsorban az alacsonyabb árkategóriájú termékek értékesítésére nyílhat esély. A svéd vásárlók ugyanakkor a csúcsborok iránt érdeklõdnek. Svédországba tavaly 56 ezer hektoliter bort adtunk el, és ezzel a kilencedik helyet foglaltuk el a kiskereskedelmi értékesítési monopoljogot szerzett állami Systembolaget statisztikáiban. A Kínába irányuló hazai kivitel 200 ezer dollárt tett ki 2005-ben. Ágazati szakértõk Svédország mellett a teljes skandináv piacban elõrelépési lehetõséget látnak, és szerintük törekedni kell a rendszerváltozás után elvesztett orosz partnerkapcsolatok helyreállítására is.
Az eladások bõvítésére esélyt teremthet az a marketingmegállapodás, amely a közelmúltban jött létre az agrártárca és az ágazati szervezetek között. Ez garanciát nyújt arra, hogy a következõ évtõl a források felhasználásáról a borszakma döntsön. A pénzalap a literenként nyolc forintban meghatározott forgalomba hozatali járulékból képzõdhet. Évi hárommillió hektoliteres hazai értékesítéssel számolva 2,4 milliárd forint gyûlhet össze. Ennek 60 százaléka szolgálhat marketingcélokat, 40 százalékát pedig minõség-ellenõrzésre kell fordítani.
Forrás:
VG
http:///www.vg.hu