Új irányok a bormarketingben
[tn_2_bal.jpg]A piaci és jogi környezet változásai 2007-ben számos kihívás elé állítják a magyar borászatot. Hazánkban a közösségi marketing területén kiemelkedõ a Magyar Bormarketing Kht. megalapítása, és a gondozásában jövõre útjára induló országos bormarketing program életre keltése.
A közösségi és vállalati stratégiák megvalósítása során figyelembe kell vennünk a nemzetközi környezet változásait: az Európai Bizottság 2006 júniusában a borpiac közös szervezésének megreformálása mellett foglalt állást. Ezt az európai borágazat túltermelési válságával, az újvilági borok piacának rohamos bõvülésével indokolták. Az EU tervek szerint a termelõk számára nagyvonalú ösztönzõket ajánlanak fel a gazdaságtalan szõlõültetvények kivágásának elõmozdítására, a korszerûtlenné vált piactámogatási intézkedéseket – mint a lepárlást – megszüntetik, a címkézési rendszert és a borászati eljárásokra vonatkozó szabályozást pedig naprakésszé teszik és egyszerûsítik.
A többi hagyományos bortermelõ ország mellett hazánk számára is fenyegetettséget jelentenek az újvilági borok, amelyek globális marketingstratégiáikkal nagyon gyorsan nyerték meg az európai fogyasztókat, elhódítva a piacot a hagyományos bortermelõ országoktól. Európának szembe kell néznie az Újvilág bormarketingjével, és – ahogyan az már megfogalmazódott – egy új európai globalizációs modellt kell kialakítania a fenntartható fejlõdés figyelembevételével, szemben az újvilági globalizáció nem fenntartható uniformizált tömegmarketingjével. Vagyis szembekerül az európai bor, mint kulturális termék és az újvilági bor, mint kereskedelmi termék. Erre keresnek választ a konferencián bemutatásra kerülõ nemzetközi DiVino és Centrope projektek.
A változások a marketingkommunikáció, a stratégai tervek rugalmas megvalósításának fontosságára irányítják a figyelmet. Értékeink megfelelõ közvetítése nemcsak a borágazatnak használhat, hanem kultúránk, és ezzel együtt borkultúránk fennmaradását is segíti.
Szeretettel várjuk!
Jelentkezés, felvilágosítás: Bormarketing Muhely Kht.
Nagy Ágnes Tel.: 30 3365-360 Rigler Zsolt Tel.: 30 9891-384
9400 Sopron, Pf.: 122. Tel.: 99 508-835 Fax: 99 508-836
www.bormarketingkonferencia.hu
E-mail:info@soproniborvidek.hu
Bankszámla szám: MKB Bank Sopron 10300002-43613674-00003285
A konferencia helyszíne: Hotel Sopron 9400 Sopron, Fövényverem u. 7. Tel.: 99 512-261
Kapcsolódó anyagok
Jelentkezési lap .pdf
Program .pdf