Új hamburgerlánc merész tervekkel – ma nyit a Gusto
Az elsõ étterem mintegy 100-150 millió forintos beruházást igényelt, ennek megtérülését öt évre tervezik. A gyorsétterem-hálózatoknál szokványos üzleti modellel ellentétben az új lánc nem franchise-módszerrel terjeszkedne, összes üzletüket a Gusto Burger Magyarország Kft. üzemelteti majd.
A Gusto Burger & Cafe az úgynevezett „quality local fastfood” koncepciót kívánja meghonosítani hazánkban, ez gyakorlatilag magas minõségû gyorséttermet jelent, amelyben a szokásos kínálat mellett friss saláta, gyros, kávézói színvonalú kávé, kézmûvessütemények, minõségi borok és csapolt sör is kapható. Az árszínvonal hasonló lesz a legnagyobb versenytársakéhoz. „Mi azonban nem kívánunk pár száz forintos akciókkal belemenni a piacra jellemzõ árversenybe” – tette hozzá Laczkó Róbert, a Gusto Burger Magyarország Kft. hálózatfejlesztési vezetõje.
A hálózatvezetõ elmondta, hogy ahol csak lehet, igyekeznek magyar beszállítókkal dolgozni. A bort például külön a Gusto számára szállítja 2,5 decis üveges, csavarható kupakos kiszerelésben a villányi Günzer pincészet, a csapolt sör Soproni lesz, a süteményeket pedig egy kis vidéki cukrászdából kapják.
Forrás:
Világgazdaság Online
http://vg.hu