Új ellenállóbb szõlõt tesztelnek
Az intézet 2012-ben egy európai uniós program keretében kezdte a kísérletet a szekszárdi Mészáros Borház Borászati Kft.-vel együttmûködve; az SZBKI és a borászat két kék és két fehér szõlõfajta viselkedését vizsgálta.
A fajták nemesítéséhez szubtrópusi és kelet-ázsiai szõlõfajt, valamint az európai szõlõ egy közép-ázsiai fajtáját használták fel. Kozma Pál osztályvezetõ elmondta: az eddigi tapasztalatok szerint az új fajták ültetvényein még járványos idõszakban sem kellett kémiai növényvédelmet alkalmazni peronoszpóra-, lisztharmat- és botritiszfertõzés ellen, azonban az egyik kék fajta érzékeny volt a fekete rothadásra.
Az Amerikából érkezett gombabetegség elleni védelem a program kezdetekor nem merült fel, az új generációs kísérleti fajtákba már a fekete rothadással szembeni ellenálló képességet is beépítik – tette hozzá.
Több helyen zajlik a kísérlet
A szakember beszámolt arról, hogy a szekszárdi ültetvény mellett a villányi Bock pincészetnél már harmadéves ültetvényen folytatnak hasonló kísérletet, amelyet kiterjesztenek a borotai Koch pincészet ültetvényeire is. Az intézet három fehér és két vörös szõlõfajtát jelentett be állami minõsítésre, amelyet ötéves vizsgálat után kaphatnak meg. Mészáros Pál, a Mészáros Borház Borászati Kft. tulajdonosa elmondta: a négy fajtát összesen három hektáron termesztik egyenlõ arányban.
Az ültetvényen eddig egyáltalán nem kellett a gombabetegségek ellen védekezni, teljesen vegyszermentesen lehetett termelni. A szõlõbõl hektáronként átlagos mennyiséget, száz mázsát szüreteltek, de a termõképességük lehet nagyobb is. A nem rezisztens fajták esetében évente 8-12 alkalommal – tíznaponta vagy kéthetente – kell védekezni a fertõzésekkel szemben, a permetszer és a kijuttatás költsége hektáronként eléri a kétszázezer forintot.
Nem kellenek vegyszerek
A kísérleti fajtáknál a vegyszerek sem terhelik a környezetet – jegyezte meg. A pincészet tulajdonosa elmondta, hogy a négy vizsgált szõlõfajta közül a rothadékonynak bizonyult kék fajtából korai szüret után rozé bort készítettek.
A vörös szõlõbõl Pinot noir jellegû bor lett, a két fehér fajtából készült bor önálló karakterrel bír, az egyik muskotályos, a másik citromfû aromájú. A pincészet vegyszermentesen termelt borai jól szerepeltek a rezisztensfajták két hazai kóstolóján is – tette hozzá Mészáros Pál.
Forrás:
Tõzsdefórum
http://www.tozsdeforum.hu/