Történész kapta az idei elismerést
Idén is megrendezte a Bor-Vidék Tokaj-Hegyalja Társaság a Tokaji Világörökségi Szakmai Napot, amelynek keretében átadták a 2014-ben alapított Takács András Emlékdíjat. Az idei rendezvénynek a bodrogkisfaludi Patrícius Borház adott otthont.
Véletlen találkozás
Ahogy bevezetõjében dr. Molnár Péter, a társaság elnöke elmondta, négy évvel ezelõtt döntöttek úgy, hogy díjat alapítanak. Az idei díjat Nagy Kornél történész, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa kapta. – Nagy Kornél az utóbbi években Tokaj-Hegyalja leglelkesebb kutatójává vált – indokolt dr. Molnár Péter. – Munkássága megerõsít minket: a múltunkkal együtt élve kell a történelmünket folytatni.
– Egy mádi pincében kaptam felkérést a kutatásra – mondta Nagy Kornél –, de csak ímmel-ámmal kezdtem bele. Az igazi áttörést az jelentette, amikor ráakadtam egy 15. század elején keletkezett dokumentumra, amely a Disznókõvel foglalkozott. Ez egy hatalmas lökést adott, és egyre inkább beleástam magam Tokaj-Hegyalja történetébe. S most már elmondhatom, Tokaj-Hegyalja a világ egyik legjobban dokumentált borvidéke.
Forrás:
Eszak.hu
http://www.eszak.hu