Történelmi múlt, szomorú jelen

Borversenyt, sorban már a tizenharmadikat rendezte a Létavértesi Szõlõsgadák Egyesülete a napokban. Hazai- és vendég-, valamint fehér- és vörös borok „mérkõztek egymással” a pontokért, a minõsítés színvonaláért, a helyezésekért. Ez a bormustra és a borvetélkedõ azonban lényegesen több annál, mint hogy a létavértesi, valamint a szomszédos települések bortermelõi összegyûlnek, versenyeznek, majd a fehérabrosz mellett és a tánchelyen jól érzik magukat. Több, hiszen a trianoni határ által kettévágott érmelléki történelmi borvidékünk újraegyesítése történik az eseményen, mint ahogy ugyanez zajlik az ugyancsak évente megtartott székelyhídi és bihardiószegi borversenyeken is.

A borvidékrõl csak annyit, hogy anno innen – pontosabban Bihardiószegrõl – került ki Kossuth kedvenc bora, ezt a területet a történelmi Magyarország harmadik borvidékeként emlegették. Tény: változatos talajadottságú, sok féle szõlõnek otthont adó borvidék az érmelléki. És az is tény, hogy a nagyobb terület, valamint a tartalmasabb, tartósabb borokat adó szõlészetek az országhatár túloldalán maradtak.

Negyven felett megérnek rá

Térjünk azonban vissza a borversenyre, amikor Nyak György, a létavértesi szõlõsgazdák vezetõje kalauzol bennünket. Mondanivalója központjában természetesen a hagyomány továbbadása van. Emlegeti, hogy negyedszázada Tokaj után Létavértesen alakult meg az ország második hegyközsége, amely jó tíz évvel ezelõtt a szõlõterület csökkenõ nagysága miatt feloszlott.

– Életben kell tartanunk az egyre csökkenõ területû szõlõmûvelést Létavértesen. Azt hiszem, most vagyunk a mélyponton, hiszen az egykori 300 hektáron folyó termelésnek már csak az egytizede van meg. A fiatalok nem vállalják. Bár úgy látom, negyven felett mintha többen kezdenének foglalkozni ezzel. Hiába, meg kell érni a borászkodásra az embernek. Az egyesületben amellett, hogy továbbéltetjük a szõlõ- és bortermelõ hagyományt, igyekszünk gyarapítani tudásunkat azzal, hogy évente felkeresünk egy történelmi borvidéket, továbbá ellátogatunk a kecskeméti szõlõkutató intézetbe.

Elmondja a borversenyek tapasztalata alapján, hogy évrõl évre egyre jobb minõségû boraik vannak. Minõség van, mennyiség viszont nincs, hiszen kevés, egyre kevesebb a bortermelõ.

Dicsérõ zsûri

A borversenyre a hazai kategóriába 28 vörös- és 20 fehérbort neveztek. Az elõbbibõl 11 arany, 10 ezüst és 5 bronz minõsítést ért el, míg a fehérborok között 7 arany, továbbá 6-6 ezüst- és bronz minõsítést jegyeztek a szakértõ ítészek. A 13 fehér vendégbor között tízet arany és hármat ezüst minõsítésre értékelt a zsûri, a 10 vörös vendégbor közül 4 arany, 3 ezüst és 1 bronz minõsítésû lett.

– A kezdetekkor sok opálos, zavaros és ízhibás bor volt, most viszont alig találkozott ilyennel a zsûri – ezek már Szász Józsefnek, a zsûri elnökének szavai, aki elmondta azt is, hogy a múlt év nem kedvezett a szõlõsgazdáknak, hiszen augusztusig alig volt esõ, onnantól kezdve viszont szakadatlanul jött az égi áldás. – Szép, finom és kerek borokat vizsgáltunk át ma…

Forrás:
HAON
http://www.haon.hu