Tokaj: belehúzott az állami cég
Milliárdos modernizációs fejlesztéseket valósítana meg az állami tulajdonú Tokaj Kereskedõház Zrt., ennek érdekében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentõségûvé nyilvánította a kormány a cég fejlesztésével kapcsolatos közigazgatási hatósági ügyeket. A döntés nyomán jelentõsen könnyebbé válik a beruházások ügyintézése, a vonatkozó kormányrendelet szerint például a beruházásokkal összefüggésben nem kell építészeti-mûszaki tervtanácsi véleményt beszerezni – írta az Eco.hu. A kormányzat kijelölte az ügyekben eljáró hatóságokat, illetve szakhatóságokat is, az ügyek koordinációjára pedig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt vezetõ kormánymegbízottat.
A cég a napokban közölte, személyi változtatásokat is végrehajtanak. Tegnaptól a Tokaj Kereskedõházat Gaálné Király Enikõ vezérigazgatóként. Az új vezetõ Goreczky Gergelyt váltja a tisztségben, aki a hírek szerint a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsának munkáját segíti majd a jövõben tanácsadóként. A személycsere célja a vállalat szerint az új piacok megszerzése lesz. A beruházások azonban a hírek szerint létszámleépítéssel is járnak – egyelõre nem tudni milyen mértékben. A cég közlése szerint ugyanakkor a Tokaj Kereskedõház a jövõben a tervek szerint a korábbinál több gazdálkodónak biztosít megélhetést.
A Tokaj Kereskedõház már jelenleg is nagy szereplõnek számít a borvidéken. Az elõzetes várakozásokat túlszárnyalva összesen mintegy 19 ezer mázsa szõlõt, valamint 2600 mázsa aszúszemet vásárolt fel a tavalyi szüret során a vállalat. Ezt követõen a Tokaj Kereskedõház mintegy félmillió palack 2014-es évjáratú Tokaji Aszú készítésével számolt a cég akkori közlése szerint. A növekedésnek azért is van tere, mert a borvidéket lehetõségeihez mérten kis kapacitás jellemzi. Tokajon ugyanis mind a terület, mind az egyéb adottságok lehetõvé tennék, hogy több aszúszemet szüreteljenek, így jelentõsen növelhetõ lenne az aszúbor mennyisége is.
A termelõk egy része azonban nem várja meg az aszúsodást, és elõbb leszüreteli a szõlõt. A kivárással ugyanis kockáztatznak a gazdák, hiszen az aszúszemek létrejöttéhez enyhe, napfényes õsz kell, szeptemberben pedig még nem lehet tudni, hogy milyen idõjárás uralkodik majd az õsz további részében.
Forrás:
vg.hu
http://www.vg.hu