Több százmilliós keret juthat a bormarketingre
Az elsõ befizetéseket december 15-éig kell teljesíteni az augusztus 1. és november 30. közötti értékesítési idõszakra vonatkozóan. Mindezt dr. Gál Lajos, az FVM egri Szõlészeti és Borászati Kutatóintézetének igazgatója, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa elnökségének tagja jelentette ki. Az így befolyó összegbõl a közösségi marketingre fordítható alap a becslések szerint mintegy 800 millió forint lehet. (Igaz, a statisztikai adatok szerint mintegy 3 millió hektoliter bor készül hazánkban, így ez az összeg papíron jóval több is lehetne.) A megjelenõ pénz fele a borvidékeket illeti meg a szõlõterületek arányában. A másik felét lehet a nemzeti marketingre fordítani, méghozzá 70 százalékát a belföldi, 30 százalékát pedig a külföldi piacokon való megjelenés támogatására – tette hozzá Gál. – A marketingkeretekre pályázni kell, a Magyar Bormarketing Kht. pedig elõre meghatározza, milyen célokra, milyen feladatokra hány százalékot különít el. Ráadásul – az uniós gyakorlatnak megfelelõen – utófinanszírozásról van szó, s az adott célra szánt összeg 50 százalékát lehet e forrásból megigényelni, azaz valójában a 800 millió duplája állhat rendelkezésre – tette hozzá dr. Gál Lajos. A marketingre szánt összeg sorsáról egy, az agrártárca vezetõje által kinevezett héttagú testület dönt: hat személyre a kht. tesz javaslatot, egyet pedig a szakminiszter jelöl. A bizottság várhatóan a közeljövõben már felállhat. Az említett 8 forintot is az agrártárca szedi be, s õ utalja át a kht.-nak. Gál ezzel kapcsolatban megjegyezte: a szakma szándéka ugyanakkor az, hogy a kht. az EU által is elismert szakmaközi szervezetté alakuljon át, akkor ugyanis a marketingügyekbõl már a minisztériumot eleve ki lehetne hagyni, sõt a bizottságra sem lenne szükség. – Ahhoz azonban, hogy elérjük céljainkat, konszenzusra van szükség a szakmán belül, az pedig végképp nem használ az ügynek, ha kívülrõl akarnak beleszólni a munkánkba – jelentette ki a szakember.
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu