Tizenhatodszorra is hatalmas siker Abasáron
Szombaton a világszerte elismert Honvéd Együttes táncos-zenés bemutatója és az Abasári Hagyományõrzõ Dalkör koncertje zárta zajos sikerrel az estet. Vasárnap a fellépõk mellett a Fesztivál szakmai támogatóinak is megköszönték a szervezõk a segítséget és ekkor mutatkozott be a színpadon a helyi Szivárvány Nyugdíjas Klub is. A rendezvény és a Dalkör szakmai támogatójaként emlékplakettet vehetett át Dr. Lénártné Benei Anikó polgármestertõl Waszlavik „Gazember” László és Nagy Feró is. A rendezvény fõszervezõje nyitóbeszédében az együttmûködés, az összetartás fontosságára hívta fel figyelmet. Mint azt a polgármester elmondta: a Fesztivál immáron tizenhatodszor mozgat meg tömegeket határon innen és túl egyaránt és kovácsol össze idegeneket egy közös cél – hagyományaink megõrzése érdekében.
A Fesztiválon idén két nap alatt két ország 104 kórusa lépett fel, több tucat árus biztosította a vásári forgatagot, a rendezvénnyel párhuzamosan 4 kiállítást tekinthettek meg az érdeklõdõk és nyitott pincék, valamint nemes abasári borok várták a látogatókat. Több mint kétezren voltak kíváncsiak a programokra, szombaton és vasárnap is reggeltõl kora estig szólt a zene a településen. A Mátrai Erõmûnek köszönhetõen a rendezvény látogatói kisvonattal ingyenesen utazhatták körbe a település látnivalóit.
Együttmûködve a Dél-Mátra Közhasznú Egyesülettel és a Gyöngyösi Vidékfejlesztési Irodával, egy másik nagy sikerû rendezvényre is sor került a helyszínen. „Leader hétvége a Mátraalján” címmel három magyarországi régió: Észak-Magyarország, Észak-Alföld és Közép-Magyarország Leader térségeit is megismerhették az érdeklýdýk. A programsorozat keretein belül szombaton szakmai fórumra került sor és a Helyi Vidékfejlesztési irodák találkozóját is megtartották. Az érdeklõdõk emellett Leader totón, bohócmosoron, divatszínházi elõadáson, interaktív beszélgetésen vehettek részt, de bemutatkoztak az abasári civilszerveztek is.
Nemzetközi Katona és Bordal Fesztivál – Két nap, száz fellépõ, ezer élmény!