Telt pincék a Vince-napon
Ami az idõjárást illeti, a szõlõsgazdák joggal reménykedhetnek abban, hogy idén tele lesznek a hordók, Vince ugyanis csordult, úgyhogy õsszel a pincéknek meg kell telniük. Az esõ azonban nem tartotta vissza a siklósiakat és a meghívott vendégeket attól, hogy a sokat ígérõ Vince-napi mulatságokon részt vegyenek. A megnyitón, a várban dr. Marenics János polgármester az énekkar vidám bordalait követõen a rendezvény hagyományaira hívta fel a megjelentek figyelmét, ezek sorába tartozik, hogy a város pincéiben mindenütt nyílt kapuk várták az érdeklõdõket. A lap munkatársa a programok egyik szervezõjének, a helyi Borbarátnõk Egyesületének néhány tagjával indult terepszemlére, melynek során elsõként a rendezvény központját, a Fontányi-pincét keresték fel, ahol a meghívott vendégek emelt hangulatban hódoltak a Vince-nap délvidéki hagyományainak. A hagyományõrzõ együttesek fellépését követõen a vendégek elsõként Illés János töltött káposztáját ízlelhették meg, majd a csoport kisebb közösségekben a környezõ pincéket kereste fel. Rövidesen fény derült arra, hogy idén Bódi Sándornál mind a birka-, mind a vaddisznópörkölt olyan értékeket mutat fel, amelyeknek a környéken párja sem akad, és ezt sokan a bor tekintetében is így vélték. Kalmár László sonkakészítménye olyan sikert ért el a látogatók körében, melyre az utóbbi években nem volt példa. Az étkekkel párhuzamosan a gazda borai is kiváló sikert arattak a megjelentek körében, s így, miként az a pincegazda rizling, zenit és tramini fajtáinak kóstolása közben a megjelentek részérõl elhangzott, a bor kiválóságaival vetekszik a felszolgált étkek aromája.
A foglalkozás, hivatás, hivatali beosztás tekintetében széles palettát felvonultató vendégsereg tagjai a gasztronómiai örömök élvezete mellett kötetlen formában válthattak szót a város és a megye mindennapjairól. Az ígéretek szerint jövõre a helyiek a rendezvényt tovább bõvítik, és azt szeretnék elérni, hogy a gazdák még többet tudjanak felmutatni a térség bor- és gasztronómiakultúrájából, bízva abban, hogy jó hírüket a Vince-nap emlékével együtt a résztvevõk messze elviszik.
Forrás:
Dunántúli Napló
http://www.dunantulinaplo.hu