Tarcali válságkezelõk

„A templomi kripta mumifikálódott halottairól nem tudok, de ha lennének is, gondolom, akkor sem számítanának idegenforgalmi vonzerõnek. De kialakítottunk egy pinceágat, ahová ezoterikus magányra visszavonulhat, meditálhat a vendég.” Bizonyosan a másik helyi legendát is könnyedén el tudja hárítani Sajtos István ügyvezetõ igazgató, így az sem árthat a ház jó hírének. A mai fülnek szokatlan történetet az Andrássy pincészetrõl mesélgették egykoron a helybéliek. A múlt század elején – szól a legenda – a kádakba gyûjtött szõlõt ifjú hölgyekkel tapostatta a gazda, attól lett olyan jó ízû a hegy leve. De már nincs meg az a régi borászat, s az akkori bor is mind lecsúszott a helyiek torkán…

Mínuszok és pluszok

Az ország más vidékérõl Tarcalra származott ügyvezetõ igazgatót talán jobban boldogítanák a régmúlt meséi, mint napjaink valóságos krónikái, melyek végére rendre „kijózanító” csattanó kerül: Tokaj-Hegyalján a borászkodás képtelen eltartani a pincészeteket. Vajon ezek után egy új legenda, a zempléni üzleti világ kegyes hazugsága lesz-e az Andrássy-Szentkereszt Kft. – mely egyet jelent a hegyoldalban lévõ birtokkal – és az Andrássy Hotel – a borászattal fizikai valóságában is összeépült négycsillagos wellness-szálloda – ama programja, hogy egymást erõsítve, kiegészítve, a kétfajta gazdálkodást összeházasítva eltüntethetik a mínusz elõjeleket a vállalkozás mérlegébõl?

– Az a filozófiánk, hogy egységes vertikummá formálódjon a szõlészet, borászat és az idegenforgalom – magyarázza a cégkapcsolatot Sajtos István. – Másfél-két évtizeddel ezelõtt a borvidékünk alapvetõen átalakult, kialakultak az egybefüggõ, nagy szõlõbirtokok, s így fõleg a külföldi kézbe került társaságok jutottak életképességet eredményezõ birtokméretekhez Tokajban, Tarcalon, Tolcsván, Sárospatakon. A mi „jogelõdünk” is a felaprózottságról árulkodott, a Szentkereszt-dûlõben és környékén legalább kétszázötven embertõl vásároltuk meg nadrágszíjparcelláikat.

Már a következõ lépés is különösen nagy költségeket vonz maga után, hiszen szinte elengedhetetlen az ültetvény újratelepítése, mely négy évig csak viszi a pénzt, bort egy cseppet sem eredményez. Az Andrássy-Szentkereszt Kft. a falutól kicsit távol esõ, a Tokaji-hegy „szoknyája” derekánál lévõ részeket ültette be új szõlõvel, a 2003-ban és 2004-ben lezajlott beruházás csak egy-két éve „dolgozik”. A csaknem 17 hektár a birtok legjava, igaz, a közelben bérelnek még kisebb-nagyobb szõlõket, s kezdetét vette a legfrissebb befektetés, a mostanában megvett újabb 6 hektár újratelepítése. Ez a mûvelet is költséget, kiadást jelent, ráadásul akkor, amikor más gazdálkodók inkább a kivágást választják. Mi motiválhatja a vállalkozást?

– A tulajdonos Szabó József és az ügyvezetés egyformán abban gondolkodik, hogy a minõségi bor és borászat, illetve a minõségi vendéglátás együtt képes csak talpon maradni – mondja Sajtos István. – Azok a vendégek, akik megtalálják a borászatot és a kúriát, terveink szerint kapjanak többet, marasztalóbbat, mint egy-egy szállodai szobát meg egy gyorsan fölhörpinthetõ bort. Érezze jól magát több napon át õ is, a családja is: ezért fejlesztünk, ezért bõvítünk, s ezért gondoljuk, hogy a mi befektetéseinkkel is Tokaj-Hegyalja egészének életre keltését kell szolgálnunk.

Kimondva-kimondatlanul a tarcali vállalkozás is legalább annyi fantáziát és reális lehetõséget lát abban, hogy vevõik, vendégeik helyben legyenek fogyasztói a hegy levének, mint abban, hogy a bort utaztassák az ország és a nagyvilág kereskedelmi hálózatai segítségével a boltok polcaira, az éttermek asztalaira. Lassan-lassan kezdi visszanyerni régi rangját, hírnevét a borvidék, amit az Andrássy pincészet ügyvezetõje nem pusztán az illem kedvéért mond, hanem azért is, mert már megtapasztalhatja, hogy nemzetközi kiállításokon, borversenyeken, távol-keleti és amerikai üzleti útjaikon a szakértõk, a vevõk, a viszonteladók egyre inkább a helyén – a régi helyen – kezelik a tokaji bort.

Borpolitikai csatározások

A legutóbbi idõk helyi „borpolitikai” csatározásainak az Andrássy pincészet messze nem tulajdonít akkora jelentõséget, mint azok a vállalkozások, amelyek vagy a nemzetközi hátterû nagyobb borászatok helyi egyesületében tevékenykednek, vagy azon cégek közé tartoznak, amelyek a hagyományosabb technológiákra esküsznek, s saját szervezõdést mûködtetnek. A Szentkereszt-dûlõ tulajdonosai a modern borokra vagy a hordók világára esküsznek?

– Szemmel látható a különbség – tesz az asztalra egy 1999-es és egy 2006-os aszút Sajtos István -, az egyik mélyebb, barnább, a másik szõkébb, könnyedebb. Az egyik már a kora miatt is jóval többet pihent hordóban, a másik a modern eljárások terméke, de ez is, az is akkor jó igazán, ha jól el lehet adni a piacon.

Nem csupán az ízek különbözõségérõl tanúskodik a két bor, hanem arról is, hogy az egyikben – a hagyományosban – több mint egy évtizedet állt a borászat pénze. A reduktív borok gyorsabban születnek, gyorsabban kerülnek palackba, majd a boltok polcaira -másmilyen divatot, keresletet kiszolgálva. Az Andrássy pincészet számára mind a két felfogás, mind a két technológia és borkultúra követhetõ értéknek számít.

A Szentkereszt-dûlõ fõleg 2004-es telepítéseibõl nem akármilyen idõszakban lett elõször szüretelhetõ szõlõ: éppen a világválság kitörését „köszönthette” az Andrássy pincészet az újborral. Persze nem nagyon lehetett visszaútban gondolkodniuk, a vertikum egyik fele – a szõlõtelepítés, a pinceépítés – feltételezte a másikat, a vendéglátást. Pénz kellett az elültetett vesszõk gondozásához, a sorok megmûveléséhez, késõbb a szõlõ feldolgozásának eszközeihez, például az új hordókhoz. És pénzt kért a kúria is, melyben szálloda s a szobákon, éttermen, konyhán kívül úszómedence, gõzfürdõ, sókamra, szauna, jakuzzi, illetve „költséghelyek” sokasága jött létre: a hotel személyzetén túl más, a borvidéken nem teljesen tipikus szakmák mûvelõinek, masszõröknek, úszómestereknek bérérõl, továbbá a medencék megfelelõ hõmérsékletû, tisztaságú vizérõl az elsõ pillanattól kezdve gondoskodni kellett.

– Nyeli a vertikum fejlesztése a pénzt, nem véletlen, hogy befektetõkben is gondolkodunk – teremti meg a pénzügyi hidat jövõ, jelen és félmúlt között az ügyvezetõ. – Különbözõ támogatásokat pályáztunk meg, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program csaknem 80 milliós forrását éppen úgy „beépítettük”, mint az agrártárca forintjait a szõlõtelepítésbe. A szálloda elsõ üteme készült el így, a borászati fejlesztésre ugyancsak érkezett pályázati pénz, s traktort is így vásárolunk. A legújabban elnyert támogatás – a projekt értékének fele – pedig egy új, 800 milliós borászati üzem építésére megy el.

A 150 ezer palack eladásában gondolkodó Andrássy-vertikum marketingbefektetéseit is kezdi visszaigazolni a piac, Koreában, Japánban már fogyasztják a tarcali nedûket, Kína az újabb érdeklõdõ, az Egyesült Államokból szintén megjöttek az elsõ rendelések. Kanadai partnerük „behívta” két borukat üzleti hátterû kóstolásra. Indiai esélyeiket sem tartják rossznak, nota bene: a kontinensnyi országban az édes-savanyú ízekhez szokott fogyasztók még egyáltalán nem ismerik a tokaj-hegyaljai borokat.

---

Méretre szabott számtan

A térségben nagyon csalóka számítások „segítenek” eligazodni még a rutintermelés gazdaságossági viszonyai között is. Elegendõ arra gondolni, hogy tavaly a felvásárló vállalkozások kilónként 50 forint átlagárat fizettek, az Andrássy pincészetnek azonban körülbelül 200 forintjába került egy kiló szõlõ elõállítása. Ebbõl az is következik, hogy nem is tudnak ugyanazon a piaci területen jelen lenni, mint a helyi „rokon cégek”, nekik sokkal inkább az a „számtan” a mérvadó, amely a pincészet méretére vetíti ki a szükséges árbevételt. A tarcali vállalkozás borásza, Zsurki Sándor nem is csodálkozott azon, hogy az egyik bevásárlóközpont polcán ötputtonyos aszúra potom 1500 forintért lelt, miközben az Andrássy pincészet ötputtonyosa 5 ezer forintba kerül… Van mit keresztfinanszíroznia a kúriának, de vajon képes is erre?

– Azt számoljuk, hogy nemcsak a borunk, hanem a magas minõséget képviselõ szálloda szobáinak ára is a piaci átlagnak legalább a duplája – avat be a helyi matematikába Sajtos István. – Ha a szálloda jól megy, akkor benne a boraink is kelendõk, mint ahogyan meg is vettek eddig húszezer palacknyit. Az export is kezd „beérni”, elismerik a minõséget, s elfogadják árainkat a vevõk. A néhány jókora lépésre a világválság kellõs közepén vállalkozó Andrássy-vertikum gazdái mostanában mintha a finomhangolás idõszakára váltanának át. Ilyennek tûnik, hogy nem építenek pálinkafõzdét, de a szállodában mégis az Agárdon készített „koprodukciós” muskotályos és aszútörköly itókáikat kínálhatják vendégeiknek. A szõlõmag pedig a wellness specialitásai közé küzdötte fel magát, a belõle préselt olajban tokaji fürdõt venni sehol máshol nem lehet.

A legdrágább egységek – az étterem, a konyha, a medence, a szauna és a wellness többi kelléke – elkészültek, így most már könnyebb a szálloda második ütemét megálmodniuk. De ez az álmodás mindennapos programja az ügyvezetõnek, hiszen állandóan látja a szomszédos telket, ahová a legelsõ adandó alkalommal felépítik az új, a meglévõ 41 szobát szinte megduplázó épületszárnyat. Szó van róla, hogy az aszúeszenciát mint borkategóriát megszüntetik – például a sárga muskotályból készülõt -, a törvény erejével betiltják Magyarországon. Mégsem lehetetlen, hogy a vertikumi termékek, szolgáltatások fogyasztóinak – hála a milliárdos beruházásoknak – e jogi csapás dacára is sikerül jól érezniük magukat: az Andrássy pincészetnek és kúriának a Tarcalra érkezõ vendég lesz az igazi eszenciája.

Forrás:
PIAC & PROFIT
http://www.piacesprofit.hu