Támogatják a szõlõültetvények telepítését
Az ezt elismerõ utolsó úgynevezett elhalasztott jóváhagyást, a napokban kapták meg az Európai Bizottságtól – mutatott rá a szakember, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a csatlakozási tárgyalások során minden olyan különleges szabályozási igényt érvényesített a magyar kormány, amelyek szükségesek a magyar borászat hagyományainak fenntartásához.
– Sikerült elkerülni, hogy a francia, vagy az olasz borászathoz hasonló feltételek vonatkozzanak a magyar borászatra – emelte ki, majd hozzátette: ez egyebek mellett azt jelenti, hogy az EU engedélyezte a magyar bor esetében a cukortartalom növelésére a répacukor használatát, egyidejûleg továbbra is lehetõség lesz a bor kénsavas kezelésére. Az EU elismerte a maximum 4,5 fokos alkoholtartalmú tokaji esszencia borként történõ besorolását; a közösségi szabályozás szerint ugyanis az öt fok alatti italok alkoholtartalmú üdítõnek minõsülnek.
A továbbiakban Gerendás Károly arról szólt, hogy a megállapodás szerint a 93 ezer hektárnyi honi szõlõterület évente maximum 1,5 százalékkal növelhetõ, és az unió jelentõs összeggel, hektáronként 1,7 millió forinttal támogatja a telepítést. Mint elmondta, az elmúlt idõszakban évente mintegy 1200 hektárral, vagyis az engedélyezett mérték alatt nõtt az országban az ültetvények területe.
Az osztályvezetõ hangsúlyozta: a támogatások fogadásának legfontosabb feltétele a termõhelyre vonatkozó szigorú eredetvédelmi szabályozás kidolgozása. Arra biztatta a kistermelõket, hozzanak létre társulásokat, annak érdekében, hogy sikerrel tudjanak pályázni a jövõben az Európai Unió forrásaira.
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu