Borreform: hiába az egység megmaradhat a szerzett jog

Az ország borvidékeirõl meghívott 11 borásszal, köztük az egri dr. Gál Lajossal, Varsányi Lajossal és Thummerer Vilmossal is tárgyalt tegnap Egerben a kétnapos magyarországi látogatáson lévõ Mariann Fischer Boel. Az unió agrár- és vidékfejlesztésért felelõs biztosát Gráf József agrárminiszter is elkísérte.

Uniós borreform – jelentõs nézetkülönbségek

Pillanatnyilag fényévnyi a távolság az Európai Bizottság által elképzelt borreform kapcsán a brüsszeli testület és a tagállamok álláspontja között. Michel Barnier francia agrárminiszter nemes egyszerûséggel õrültségnek titulálta a tervezetet, amely alapvetõen a túltermelés, vagyis a lepárlás támogatását szüntetné meg. Jelenleg erre megy el az évi 1,3 milliárd eurós központi támogatás csaknem fele.

Nem maradhatunk örökké másodrendû tagok

Június 4-én az Európai Bizottság az unió fõvárosaiban tájékoztatta a szõlész-borász szakma képviselõit és a sajtót a két esztendei vajúdás után megszületett piacszervezeti reform most már véglegeshez közelítõ tervezetérõl. A tervezetrõl már megegyezett a 27 tagú bizottság (a biztosok között Kovács Lászlóval – jó lenne ismerni az álláspontot, amelyet képviselt), hátra van még az ugyancsak 27 tagú miniszterek tanácsának jóváhagyása (Gráf József is ott lesz) és az Európai Parlament inkább csak formális végszavazása. A tervezethez ebben a stádiumban már nem szívesen enged hozzányúlni a bizottság.

Felidegesítette a borországokat az Európai Unió reformterve

Politikai döntést, azaz szakminiszteri állásfoglalást tart szükségesnek több uniós ország a tervezett közösségi borpiaci reformmal kapcsolatban – tájékoztatta az újságírókat Budapesten Rudolf Nickenig, a Német Borszövetség igazgatója. Az uniós borpiaci reform helyzetét a jelenleg is a magyar fõvárosban zajló Szõlõ és Bor Világkongresszus negyedik napján vitatták meg a szakértõk.