Szürettel lehet búcsúzni a szõlõtõl
Nem ismétlõdik meg a tavalyi fiaskó – állítják az agrártárcánál az idei szõlõkivágási rendeletrõl, ami várhatóan március közepén jelenik meg. Tavaly ugyanis csak az kapott támogatást, aki az utolsó pillanatig mûvelte szõlõjét, ám a munka gyümölcsét már nem arathatta le. Egy neve elhallgatását kérõ hegyaljai gazda elmondta: a kivágási támogatás odaítélése elõtt, még augusztus elsején ellenõriztette a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, hogy mûvelik-e a szõlõt – egyebek mellett ez a kivágási támogatás feltétele -, három héttel késõbb viszont már a szõlõirtás végrehajtását kérték számon. Az ültetvényt a szüret elõtti hetekben kellett kitépni és megsemmisíteni.
Uniós szõlõkivágási támogatást tavaly lehetett elõször igényelni – ám a rendszer próbaéve nem sikerült jól. Az unió a 2005-2006-os borpiaci évben Magyarországon 5000 hektár szõlõre engedélyezte a végleges kivágást – sokan mondták, kevés lesz. Az elõzetes becslések szerint mintegy 20 ezer hektárt akartak volna kivonni a gazdák a forgalomból. Hiszen egy hektárért 400 ezer és 3,3 millió forintot is fizetett az állam és az unió – a gazdák így akár többéves jövedelmükre is szert tehettek. Ám végül csak 4800 hektárnyi szõlõ kivágására jelentettek be igényt, ebbõl 3600 hektárnyi terület termelésbõl való kivonását hagyták jóvá és támogatták. Összesen 4760 gazdálkodó jutott 5,35 milliárd forint támogatáshoz.
Az idei terv kétezer hektár szõlõ felszámolásával számol. A támogatási kulcsok és összegek megmaradnak – a terület nagyságától és az ültetvény igazolt termõképességétõl függõen változik a megszerezhetõ hozzájárulás mértéke. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának fõtitkára szerint az idei támogatási rend mindenképpen kedvezõbb lesz, hiszen két borpiaci évre szól. A kérelmek idei beadása után még lehet szüretelni, és csak ezt követõen kell hozzákezdeni a kivágáshoz, amit 2008 áprilisáig lehet befejezni. Azt az új rendelet sem oldja meg, hogy mi lesz a tábla közepén található felszámolt ültetvényekkel. Ide csak akkor lehet újra szõlõt telepíteni, ha a terület tulajdonosa olyannak adja el, aki rendelkezik telepítési kvótával.
Forrás:
Népszabadság
http:www.nol.hu