Szlovákiában nem lesz Tokaji?
A megállapodásra azért volt szükség, mert az Unió, – Európában egyedüliként – határon átnyúló borvidéket védett le. Ilyenkor a nagyobb részt birtokoló ország jogszabályai érvényesek. Az Unió Magyarországnak adta meg a tokaji névhasználatot, azzal a kitétellel, hogy rendezze a vitát Szlovákiával. Ez 2004-ben úgy tûnt, sikerült. Magyarország hozzájárult ugyanis ahhoz, hogy a Trianonban elcsatolt 3 tokaj-hegyaljai község 172 hektárnyi területe helyett, a szlovák oldalon 562-t vegyenek figyelembe. Az új szlovák kormány azonban most 908 hektár beszámítását követeli.
1924-ben létrejött egy kutatási hivatal, amely tudományos mérések alapján jelölte ki a 908 hektárt, amit az 1959-es szlovák bortörvényben el is fogadtak úgy, hogy egyáltalán nem arról van szó, hogy most megnõtt ez a terület. Mi pedig ragaszkodunk ehhez a 908 hektárhoz, mert ezen a vidéken ugyanolyan módszerrel ugyanolyan minõségû bort termelünk – jelentette ki Marieta Okenkova, a Szlovák Mezõgazdasági Minisztérium külföldi koordinációs igazgatója.
Ügyeskedés?
Ha igaz az, amit Ön állított, hogy a minisztérium azt mondja, hogy 1959 elõtt, akkor ez a melléklet miért nem 908 hektárról szól? – tette fel a kérdést Simon Zsolt, Szlovákia volt agrárminisztere.
A volt mezõgazdasági miniszter szerint, a Magyarországgal való megállapodáskor, légi felvételeket, sõt Mária Terézia korabeli telekkönyveket is figyelembe vettek. Amennyiben a tudományos kutatások alátámasztják a most követelt 908 hektár kijelölését, tárcája is ragaszkodott volna a terület bevonásához. Így Simon Zsolt inkább ügyeskedést sejt a dolgok mögött.
908 hektár bizonyítatlanul
Simen Zsolt azt mondta, sokszor kérte a munkatársait arra, hogy mutassanak be bármilyen olyan dokumentumot, kutatási eredményt, ami a 908 hektárt alátámasztja. Egyetlenegy esetben sem kapott ilyen bizonyítékot. A 908 hektár Szlovákiában 1996-ban került a törvénybe. Pont abban az idõben, amikor HZDS kormány volt hatalmon, pont akkor, amikor HZDS privatizálta a tokaji állami birtokot és pont akkor, amikor ezt a HZDS miniszter tudta megtenni.
A politikusok ugyanis minden híresztelés ellenére sem ostobák, így jól tudják, hogy olcsón megszerzett földjük értékesebb, ha rajta az Unió védte Tokaji cégér – mondta a volt miniszter. A 2004-es megállapodáskor Magyarországot ez nem érdekelte, az viszont annál inkább, hogy a határon túli magyar gazdák ne járjanak rosszul.
Magyarország nagyvonalú volt
Magyarország annak idején igen nagyvonalú volt, amikor ebben az ügyben, amiben eleve elzárkózhatott volna mindenféle együttmûködéstõl, az ottani gazdákra való tekintettel együttmûködést ajánlott. Ehhez a feltételeket teljesítenie kell Szlovákiának. Egy: le kell határolni a területeket, kettõ: át kell venni a jelenleg hatályos tokaji bor készítésére vonatkozó jogszabályokat – közölte Horváth Csaba, Tokaji Hegyközségi Tanács fõtitkára.
Magyar szakértõk szerint, amennyiben a szlovákok nem engednek a 908 hektárból, a náluk palackozott borokra nem kerülhet a tokaji vagy tokajska felirat. Az Unió akkor ugyanis a névhasználat jogát kizárólag a Tokaj borvidék 90 százalékát birtokló Magyarországnak engedélyezi, amely ennek megsértése esetén a Hágai Bírósághoz fordul.
Kapcsolódó videó
http://www.dunatv.hu/otthon/sktokajborvidekszukites.html
Forrás:
Duna Televízió
http://www.dunatv.hu