Szilveszter elõtt nyit a VI. Egri Borszalon
– Már tavaly is itt rendeztük meg, s úgy éreztük, hogy bevált ez a helyszín – tájékoztatta lapunkat Simkó Zoltán, a megyeszékhelyi eseményt szervezõ Egri Bormíves Céh titkára.
Mint a szakember elmondta, ezúttal három új borászat is bemutatkozik, így összesen huszonnégy kiállító mintegy százhúsz féle borral lép a szakma és az érdeklõdõk elé. A rendezvényt Habis László, Eger polgármestere nyitja meg december 29-én délután 5 órakor. Ezt követõen az Egri Borút Egyesület képviselõje adja át a Gál Tibor-emlékdíjat. A Borszalon mindkét napon délután 4-tõl este 9 óráig várja a látogatókat. – A Bikavér-ünnep és a Bormustra mellett a harmadik legjelentõsebb ilyen jellegû rendezvénynek számító Borszalont kifejezetten erre a szilveszterhez közeli idõre tettük, hogy így is egy vonzó és várhatóan nagy érdeklõdésre számot tartó szolgáltatással várjuk a helybélieket, valamint a városba látogató vendégeket egyaránt – tette hozzá Simkó Zoltán. – A rendezvény ugyanakkor arra is szolgál, hogy a pincészetek a nagyközönség elõtt is bemutathassák az új, nem, vagy csak alig ismert boraikat. Természetesen, harapnivalókról is gondoskodunk: szendvicsek, falatkák várják majd a borbarátokat. Tavaly mintegy ezer látogatónk volt, az idén ennél is több vendégre számítunk.
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu