Somlói Napok – A szõlészek ünnepe
A Somló és Környéke Borút Egyesület kommunikációs szenátora, egyben lapunk fõszerkesztõje, Barták Péter köszöntötte az érdeklõdõket, invitálva mindenkit a szeptember 11-13-i eseményre a Somló-hegy lábához.
Dr. Halla László, a Somló és Környéke Borút Egyesület elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a Somlói Napok elsõ napján, a pénteki ünnepi közgyûlésen, majd az azt követõ napokon is lesz borlovagavatás, hiszen nagy az érdeklõdés az egyesület és tevékenysége iránt.
Az elnök szólt a bor- és a fõzõversenyrõl, a sportverseny szintén hagyományos eseményeirõl.
Mint elmondta, a cél, hogy a szõlõvel és borral foglalkozók kikapcsolódhassanak, jól érezzék magukat.
Amellett az ingyenes rendezvényre természetesen mindenkit várnak, hiszen a gyerekek és a felnõttek részére is rengeteg programot szerveztek a 12 borház közelében.
A nagyszínpad egy ezer fõs rendezvénysátorban kap helyet, hogy az idõjárás se szólhasson közbe.
A hegyen pedig kinyitnak a pincék és a korábbinál már több lesz a szálláshely.
Dobán helytörténeti kiállítás, de író-olvasó találkozó is szerepel az események között.
A várhatóan több mint tízezer vendéget megmozgató programokra várják a kézmûveseket és az adományaikkal segíteni szándékozókat.
Forrás:
Napló
http://www.naplo-online.hu