Somló Hangja fesztivál
• A Somlói Borvidék a roppant változatos magyar borvilágon belül is a legegyedibb, legnagyobb múltú és jövõjû bortájak közé tartozik. A különös varázsú hegyen az elmúlt néhány évben dinamikusan fejlõdik a borkészítés, itt nem üres szólam, hogy a hagyomány és a legmodernebb technika együttmûködésével készülnek az egyre szebb borok. Ezt a fejlõdést, melyet a borszakma itthon és külföldön egyre nagyobb elismeréssel fogad, szeretnék bemutatni a somlói borászok a borra és kultúrára szomjazók szélesebb közönségének a Somló Hangja fesztivál keretei között. „A fesztiválnak az is a céljai közé tartozik, hogy a környék kicsi, alvó falvaiba élet költözzön. Lehetõséget kínál a falusi turizmusba való bekapcsolódásba és az összefogásra ösztönöz. Mi magunk is csak akkor tudunk igazán fejlõdni, ha az egész térség fejlõdik” – hangsúlyozta Tornai Tamás, a rendezvény fõtámogatójának, a Tornai pincészetek a tulajdonosa.
• Az összmûvészeti fesztivál mellett egyenrangú projektként jelenik meg az egyedi, hallatlan tradíciójú és kultúrájú somlói bor bemutatása is, egyrészt a Borudvaron, másrészt magán a hegyen, ahol nyitott pincék várják a vendégeket. Ezt az összmûvészeti fesztivált joggal nevezhetjük világszínvonalúnak, ahogy a somlói bort is, e két nagyszerû magyar kulturális jelenség ünnepe lesz a Somló Hangja fesztivál, melyet az Élõ Forrás Hagyományõrzõ Egyesület a Somlóhegy Alapítvánnyal és a Tornai Pincészettel együttmûködve hozott létre. A fesztivál keretében fellép majd többek között a Ghymes, a Makám, a Csík, a Hot Jazz Band, a Los Andinos, Nikola Parov és Balogh Kálmán, de mindennap élményekben gazdag családi programok – pl. kézmûvesek, íjászat, állatsimogató -, filmvetítések és táncházak várják az érdeklõdõket. „A Somló hangja az egyik kicsi alvó faluban, Kiscsõszön rendezett Pajtafesztiválból nõtt ki, már ott is összehozta a falusiakat, azt reméljük, hogy ugyanígy fogja összekötni a környékbeli falvak lakóit és az egész országból érkezõ vendégeket” – mondta a rangos program fõszervezõje, Kovács Norbert (Cimbi).
Web: www.somlohangja.hu/
2. HÁTTÉR
• Somló különleges ékköve az elsõrangú bortájakban és dûlõkben gazdag magyar borvilágnak. Elképesztõen szép a síkságba hajított tanúhegy, mely bensõséges és titokzatos egyszerre. A Somló-hegy csonkakúpjának legmagasabb pontja 432 méter, a hegyen és szoknyáin elterülõ 700 hektár körüli termõtáj fõ ereje a talajban rejlik. Bazalt és tufa hardverjére miocén agyagmárga, homok és löszvályog szoftverje terül, a kettõ együtt a legjobb borjellegképzõ talajt képezi, ilyen minõségû talajt csak Tokajon és Badacsonyban találhatni. A napsütéses órák száma 1950-2000 óra/év, a csapadék 650-700 mm, az évi középhõmérséklet 9,8 C fok. Eszményi, hûs bortáj ez, az ásványos, mély, érlelhetõ fehérborok hazája.
• E fehérborok a klasszikus magyar borok, a tájat leginkább kifejezõ, koncentrált, komplex és intenzív fenomének, az értõk borai. Nagyszerû illatos, ropogós reduktív borok is készülnek itt, de az igazi somlói szép savtérképû, hordóban és palackban hosszan érlelõdõ-kerekedõ, férfias fehérbor. Megjegyzendõ, hogy kiváló vörösre is akad itt példa: a Kreinbacher-pincészet modern, csillogó shiraza bizonyítja, hogy Somló még ezt is tudja. A legtöbb titkot azért a nagy fehérek rejtik magukban: az érlelt olaszrizlingek, hárslevelûk, furmintok, juhfarkok, rajnai rizlingek, chardonnay-k, traminik és ezerjók.
• A hegyen kis családi gazdaságok és két, a helyi viszonyok közt óriásbolygónak számító pincészet készít egyre szebb borokat. A teljesség igénye nélkül idézzük fel például Györgykovács Imre borait: kevés borból lehet jobban megérteni, mit is jelent a harmónia a pohárban, mint az õ boraiból. Izzó, eredeti és végtelenül koncentrált borokat készít Takács Lajos (Hollóvár), melyek a nagy burgundi fehérek szintjén mozognak. Fekete Béla ásványos nedûi palackba zárt illatok, Spiegelberg Stefan mélyülõ tételei egyre jobban közvetítik Somló lényegét. A Kreinbacher Birtok (32 hektár) tudatos és modern stílusú borainak az esetében nem közhely, hogy a hagyomány és a high tech egyesítésével készülnek. A borvidék legnagyobb mûhelye, az 50 hektáros Tornai pincészet egyre látványosabb sikereket arató tételei is olyanok, mint a kis, kézmûves borászatok borai: ásványosak, mélyek, koncentráltak.
• Bor és kultúra jegyesek, a (jórészt Kovács Norbert, „Cimbi”) által szervezett, hallatlanul magas színvonalú Somló Hangja Fesztivál kulturális inspirációinak hatását az ugyancsak csodálatos somlói borok fogják fokozni. Az összmûvészeti fesztiválon az autentikus népzene, a néptánc, a világzene és a jazz legkiválóbb honi mesterei és mûvészei lépnek fel, már most biztos, hogy õrületes hangulat lesz és a Somló Hangja boldog ünnepe lesz az együttlétnek. Folyamatos gyerekprogramok zajlanak, a felnõttebbek a Ghymes, a Prímástalálkozó, a Csík zenekar, a Makám, a Romano Drom vagy a Hot Jazz Band muzsikája mellé a borudvarban kapható somlói és a többi 21 borvidékrõl érkezõ vendégborász borait kortyolhatják. A fesztivál alatt a hegyen kitárulnak a pincék, a vendégek és a zenészek akár egy-egy pincénél is folytathatják a mulatozást és az eszmecserét.
3. RÉSZLETES PROGRAM
SOMLÓ HANGJA
Részletes program
„A világ egyre jobban feltárul, s az egy népre szorítkozó mûvészet hovatovább értelmét veszti. A világzene megvalósulásához közelebb járunk, mint a Goethe-képzelte világirodalomhoz. Az a kérdés, hogyan állunk inkább helyt a világzenében: egyéniségünk elvesztésével, vagy megerõsítésével? Azt hihetné valaki, annál jobb zenei világpolgárok leszünk, minél inkább hasonulunk a világ hangjához, s lemondunk a magunkéról. Pedig éppen ellenkezõleg: a magunk ismeretében gazdagodva, elmélyülve, felvértezve több szavunk lesz a világhoz, mint volt eddig, mikor java erõinkkel jobbára nyomtalanul beleolvadtunk.”
(Kodály Zoltán)
• Program az Erdõdy Kastély parkjában
Július 15. szerda
NAPKÖZBEN FOLYAMATOSAN 9.30-TÓL
• Lovaglás gyerekeknek és felnõtteknek a Magyar Fogyatékosok Lovassport Szövetsége szervezésében
• Íjászat
• Családi programok, kézmûves foglalkozások
• Népi iparmûvészek, kézmûvesek, õstermelõk, vására, KIRÁLYOK BORVIDÉKE Gasztronómiai udvar
• Állatsimogató (bárányok, kecskék, kutyusok simogatása)
VILÁGZENE RÉT
10.00-tól 16.00-ig
Ramazuri Báb-Színjátszóház
ügyesség- és készségfejlesztõ fajátékok, színes látványelemek, színes ülõpárnákkal, folyamatos, foglalkozás a látogatókkal.
Játszóház: színes ötletek papírból, terménybõl, textilbõl, agyagból.
Bábelõadás: két bábelõadás 40 – 40 perc; zenés interaktív mesék
Itt a király , hol a király… mesék Mátyás királyról, Õrdöngõs mesék- magyar népmesék
Arcfestés
KIRÁLYOK BORVIDÉKE GASZTRONÓMIAI UDVAR – CSIRIBIRI VÁSÁR
10.00-tól
Középkori Vásártér – régi játékok játszótere
10.00-12.00
Gyermekjátszó, kézmûves foglalkozások gyerekeknek és felnõtteknek
„Hegyen-Völgyön”: népi játékok, dalok, mondókák és tánc óvodásoknak és kisiskolásoknak Korpás Évával és Lakatos Róberttel
Korpás Évának immár 3 gyermekeknek szóló lemeze jelent meg az elmúlt években. Kettõ a Tükrös Zenekarral, egy pedig felvidéki barátaiból álló saját zenekarával. Az énekesnõ férje és alkotótársa a kiváló hegedûs-brácsás Lakatos Róbert, aki mindhárom lemez elkészülésében oroszlánrészt vállalt.
11.00
Amatõr mûvészeti csoportok mûsora – A Magyarpolányi Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény táncos tanulóinak bemutatója (Borudvar színpada)
Az Intézmény a nagymúltú ajka-térségi néptáncélet jelenlegi fellegvára. Több száz gyermeket, fiatalt tanítanak a magyar kultúrára. A mûsorban a Somló térségében mûködõ kihelyezett tagozatok táncos gyermekei, illetve ajkai gyerekek lépnek fel.
13.00
„Jó ebédhez szól a nóta” – Cigányzene Sallai Flóriánnal és Bandájával (Borudvar színpada)
A magyar cigányzene világszerte híres dallamai szólalnak meg a régió egyetlen fennmaradt vonós cigánybandájának hangszerein.
14.30-15.00
Színpompás zenés felvonulás – Ágoston Béla és együttese
15.00-15.45
„Hegyen-Völgyön”: népi játékok, dalok, mondókák és tánc óvodásoknak és kisiskolásoknak Korpás Évával és Lakatos Róberttel
15.00
Kõris zenekar muzsikál
15.45-16.15
Színpompás zenés felvonulás – Ágoston Béla és együttese
16.15
Bor mellé való dalok a Padragkúti Bányász Férfikórus tolmácsolásában
Az ajkai Bányász Férfikórus a térség kiemelkedõ énekkara. Kiváló színvonalon szólaltatnak meg a legkülönbözõbb mûfajú kórusmûveket. Karnagyaik Fábiánné Adorján Renáta és Dr. Lukács Andrásné
17.00-17.30
Színpompás zenés felvonulás – Ágoston Béla és együttese
18.00
Kõris zenekar koncertje (Borudvar színpada)
A zenekar megyénk népzenei életének egyik „utolsó mohikánja”. Hangszereiken a magyar nyelvterület több tájegységének muzsikáját is megszólaltatják. Aki a szép magyar zenét szereti, hallgassa meg az együttest! Tagok: Baksa Kata – ének, Bódis Erika – hegedû, Farády Tamás – brácsa, Búzás Csaba – nagybõgõ.
20.00
SoundGixer (Borudvar színpada)
A zenekar 1988-ban gimnáziumi együttesként alakult, három taggal. Az amatõrökbõl álló zenekar könnyen fogyasztható, de nem igénytelen muzsikát játszik, a jazz és a popzene határvidékérõl, olyan neves elõadóktól, mint a Mezzoforte, a Liquid Soul, a Freak Power, az Incognito, de egy-egy dal erejéig megidézzük Miles Davist, Marcus Millert is. A repertoáron saját instrumentális szerzemények is szerepelnek.
A felállás:
Bolvári Örs: egyéb ütõs; Bordás Zoltán: dob; Bótyik Attila: gitár; Hamza Gábor ének; Neichl Norbert: szaxofon; Ocskay Gyula: billentyû; Szádóczki Iván: trombita; Szladik Tibor: harsona; Zdosek Ádám: basszusgitár.
FOLKEURÓPA VILÁGZENEI SZÍNPAD
17.30
Lighthouse Music
A Lighthouse Music színpadi megjelenésében látványos, hangzásában különleges, egzotikusan lüktetõ, igényesen változatos hangszerelésû, énekközpontú világzene virtuóz szólistákkal és különleges hangszerekkel.
Zene amelynek lelke van…
A zenészek: Gulyás Péter: akusztikus és elektromos gitárok, basszusgitár, ír furulya, Brátán Vera: ének, ír furulya, Coleman: fusion dob, udu, cajonga és más ütõhangszerek, Kelemen Gábor: ütõhangszerek, akusztikus effektek, Ásmány Kata: fuvola, ír furulya, Banos Gergely: basszusgitárok, Szabó Ágnes: basszusgitár, akusztikus gitár, Papp Tímea: ütõhangszerek, cajone, konga, Grencsó István: szaxofon, duduk, Bencze Boglárka: hegedû, elektromos hegedû www.lighthouse.hu
19.00
Prímástalálkozó
A koncert különlegességét az adja, hogy bár Dresch Mihályról, Balogh Kálmánról vagy Both Miklósról elsõsorban a dzsessz, a világzene, vagy a rock hangzásvilága jut eszünkbe, a prímástalálkozón kizárólag népzenét játszanak, természetesen saját egyéniségüknek megfelelõ módon és ki-ki a saját hangszerén. Ebben az esetben nem arról lesz szó, hogyan lehet a különbözõ mûfajokat „házasítani”, hanem azt tudhatjuk meg, hogy a népzene óriási tárházából az est szólistáit mely tájegységek zenéi, dallamai, falusi zenész zsenijei késztették arra, hogy folyamatosan a népzene felé is forduljanak ihletésért. A kíséretet mindannyiuknál a hagyományos népzenei kísérõhangszerek mesterei adják a szólókhoz Doór Róbert nagybõgõs és Mester László brácsás. A „koncertmester” pedig a komoly és népzenét egyaránt magas szinten mûvelõ, innovatív muzsikus Lakatos Róbert lesz és a legelismertebb népzenész egyéniségek közül hallhatjuk még a hegedûvirtuóz Pál István „Szalonnát”, valamint az egyedülálló stílusban hegedülõ Vizeli Balázst. Két kiváló énekesnõ Herczku Ágnes és Korpás Éva közremûködése is az est igazi attrakciói közé tartozik.
Pál István „Szalonna”- hegedû, Lakatos Róbert – brácsa, hegedû, Both Miklós – gitár, Dresch Mihály – fúvós hangszerek, Balogh Kálmán – cimbalom, Vizeli Balázs – hegedû, Korpás Éva – ének, Herczku Ágnes – ének, Doór Róbert – nagybõgõ, Mester László – brácsa
21.00
Ghymes együttes
Az 1983-ban alakult (1984-tõl Ghymes nevet viselõ) együttes dalaira a már jól ismert, sajátos stílus a jellemzõ, melynek meghatározója Szarka Tamás zenéje és irodalmi értékû szövegvilága. Ezt egészíti ki Szarka Gyula népzenei alapú szerzõi zenéje.
A zenekar vallja, hogy az abban a pillanatban megszólaló élõ muzsika energiája, varázsa a feltétele és záloga sikereinek.
Díjak: Nyitott Európáért díj 1999, Don Quijote díj 2001, Magyar Mûvészetért Díj 2001, Arany Zsiráf díj worldmusic/jazz kategória (MAHASZ) 2001, 2002, eMeRTon díj a legjobb határon túli magyar zenekar kategória (Magyar Rádió) 2002.
Éghymese címû albumuk 2005-ben elnyerte a MAHASZ Fonogram díjat, azonos címû koncertjük pedig az „Év produkciója“ elismerést kapta az ARTISJUS-tól. 2006-ban Bartók Béla emlékdíjjal tüntették ki a zenekart.
Szarka Tamás – ének, hegedû, gitárok, koboz , Szarka Gyula – ének, gitár, basszusgitár, bõgõ, Jelasity Péter – szoprán- és altszaxofon, Jász András – altszaxofon, Nagy Szabolcs – szintetizátor, nagydob, Széll Tamás / Lau János – dobok , Kún Csaba – szintetizátor www.ghymes.gu
KULTÚR-HÁZIMOZI
Házigazda a Mediawave Fesztivál, Hartyándi Jenõ fesztiváligazgató
18.00
Filmvetítés – beszélgetés
Rövidfilmek válogatás rajzfilmek, animációs filmek
Beszélgetés Hartyándi Jenõvel
A fesztivál 1994 óta használt neve „FÉNYÍRÓK FESZTIVÁLJA – ANOTHER CONNECTION” szakmai és nemzetközi körökben jól cseng, azonban Magyarországon az alapítvány nevérõl elsõsorban MEDIAWAVE Fesztiválként közismert, bár e név egészen más tartalmat sugároz nemzetközi szinten. www.mediawave.hu
Július 16. Csütörtök
NAPKÖZBEN FOLYAMATOSAN 9.30-TÓL
• Lovaglás gyerekeknek és felnõtteknek a Magyar Fogyatékosok Lovassport Szövetsége szervezésében
• Íjászat
• Családi programok, kézmûves foglalkozások
• Népi iparmûvészek, kézmûvesek, õstermelõk, vására, KIRÁLYOK BORVIDÉKE Gasztronómiai udvar
• Állatsimogató (bárányok, kecskék, kutyusok simogatása)
VILÁGZENE RÉT
10.00-tól 16.00-ig
Ramazuri-buli Báb-Szín-Játszóház
ügyesség- és készségfejlesztõ fajátékok, színes látványelemek, színes ülõpárnákkal, folyamatos, foglalkozás a látogatókkal.
Játszóház: színes ötletek papírból, terménybõl, textilbõl, agyagból.
Bábelõadás: két bábelõadás 40 – 40 perc; zenés interaktív mesék
Itt a király , hol a király… mesék Mátyás királyról, Õrdöngõs mesék- magyar népmesék
Arcfestés
KIRÁLYOK BORVIDÉKE GASZTRONÓMIAI UDVAR – CSIRIBIRI VÁSÁR
10.00-tól
Középkori Vásártér – régi játékok játszótere
10.00-12.00
Gyermekjátszó, kézmûves foglalkozások gyerekeknek és felnõtteknek
„Hegyen-Völgyön”: népi játékok, dalok, mondókák és tánc óvodásoknak és kisiskolásoknak Korpás Évával és Lakatos Róberttel
11.00
Bemutatkozik a Régió
A Régió mûvészeti csoportjainak bemutatkozása. (Borudvar színpada)
13.00
„Jó ebédhez szól a nóta” – Cigányzene Sallai Flóriánnal és Bandájával (Borudvar színpada)
14.30-15.00
Színpompás zenés felvonulás – Ágoston Béla és együttese
15.00-15.45
„Hegyen-Völgyön”: népi játékok, dalok, mondókák és tánc óvodásoknak és kisiskolásoknak Korpás Évával és Lakatos Róberttel
15.00
Fláre Beás zenekar koncertje (Borudvar színpad)
A Fláre Beás a világ leghíresebb devecseri cigányzenekara. Autentikus roma muzsikájukat ezrek élvezték már Európa-szerte. A régies hangszerfelállás, a vidám hangulatú koncertzene felhõtlen szórakozást, emellett valódi zenei élményt ígér. Muzsikálnak: Orsós Ervin, Orsós Tibor, Orsós György, Bogdán Sándor, Kovács Norbert www.apteegyesulet.hu
15.45-16.15
Színpompás zenés felvonulás – Ágoston Béla és együttese
16.15
Dinnyés József Daltulajdonos elõadása (Borudvar színpada)
Költõk között zenész, zenészek között költõ vagyok. Múlt – Jelen – Jövõ – ezért élek és dolgozom. Gondolkodom költõként a zenészek között és írok zenét a költõk között
A Balkán zenei stílusa nem szolgálja, az angolszász muzsika prozódiája megtöri nyelvünk ritmusát. Az utóbbi 300 évben a német zene, értékeivel együtt, elvetette, átigazította még népdalainkat is. A liturgikus egyházi latin zene, Istennek köszönhetõen, csak a költészetre hatott, az õsi zenét meghagyta a népnek. Megmaradni magyarnak, hogy felismerjen az erre járó kíváncsi kultúrember, többszörös energiát igényel. www.dinnyes.com
17.00-17.30
Színpompás zenés felvonulás – Ágoston Béla és együttese
18.00
Ágoston Béla és zenekara
“Mûsorunkban (…) a magyar népzene, a balkán énekelt és hangszeres dallamai és saját ötleteink kapnak új foglalatot. Az évszázadok során ez már sokszor megesett hol egy fúvós, vonós, tamburás, citerás banda esetében is sok-sok dallammal. A foglalat ebben az esetben egy hegedûst és egy bõgõst jelent a vonósbandából, egy gitárost a tamburazenekarból, egy szaxofonost és egy kis-nagydobos-cintányérost a fúvósbandából és a dudást, mint a régi játékmód õrzõjét. Zenénk olyan keverék, mely modern ritmusaival, régi dallamaival, hullámzó dinamikájával Föld és Lélek között lebeg: WORLD MUSIC. (…) Az etno jazz, a népzenébõl táplálkozó free jazz vagy világzene stílust követjük, de nem is ez a lényeg! Nem örülnénk annak, ha stílus-skatulyákba szorítanának minket. Mindegyik szerzeményben fellelhetõk azok a motívumok, melyek alapján bármelyik kategóriába be lehetne sorolni a számokat.”
Ágoston Béla – altszaxofon, baritonszaxofon, ének, duda, Szabó Zoltán – duda, klarinét, Móser Ádám – harmonika, duda, Fülöp Attila – elektromos gitár, Hock Ernõ – bõgõ, Kiss Gábor – dob. www.agostones.hu
20.00
Hot Jazz Band
Az 1985-ben alakult Hot Jazz Band napjainkra Magyarország egyik legsikeresebb professzionális zenekarává vált. Annak a csodálatos zenei világnak a képviselõje, melyet egyszóval jazz-korszaknak nevezünk. A’20-as,’30-as,’40-es évek, a korai jazz, a swing és a dixieland revival kel életre tolmácsolásukban. Repertoárjukon megtalálhatók az ugyanebbõl a korszakból származó magyar szerzemények is.
A HOT JAZZ BAND TAGJAI: Bényei Tamás – trombita, bendzsó, ének, Bera Zsolt – harsona, (ének), Fodor László – klarinét, altszaxofon, (ének), Szili Róbert – gitár, (bendzsó), Juhász Zoltán – bõgõ, Galbács István – dob, (mosódeszka)
www.hotjazzband.hu
FOLKEURÓPA VILÁGZENEI SZÍNPAD
17.30
Fiatalok órája – Fabula Rasa
“Zenekarunk 2006-ban alakult. A Budapest Fringe Fesztiválon mutatkoztunk be, ahol szakmai különdíjjal jutalmazták produkciónkat. Azóta országszerte számos fesztiválon, mûvelõdési intézményben és klubban adtunk koncertet. Az év végén elkészült elsõ albumunk „Csindratta” címmel, melyen saját szerzeményeink szerepelnek.
Eklektikus zenei világunkat a környezõ népek folklórjának, izgalmas ritmikái és témái ihletik, melyeket rendkívül mély érzelmi fûtöttség és sokszínûség jellemez. Mindezt komolyzenei élményeink hatják át és a bennünket körülvevõ világ hatására modern elektronikus zenei elemekkel gazdagodik. Dalainkat így leginkább „kortárs folk”-nak nevezzük, melyben az általunk tisztelt népek zenei hagyományai ötvözõdnek saját érzésvilágunkkal.”
Szirtes Edina, Mókus – ének, hegedû, zongora, tilinkó, Kertész Ákos – ütõhangszerek, Varga Kornél – gitár, Földes Gábor – basszusgitár, Balogh Guszti – ének, szájbõgõ, Cserta Balázs – fúvós hangszerek
19.00
Etnorom
Az Etnorom megalkotta a „roma világzene” fogalmát: a repertoárban új feldolgozásban, elsöprõ dinamikával csendülnek fel magyar, balkáni, szerb, román, orosz, török, spanyol – és ami igazi csemege! – arab gyökerekig visszanyúló roma dalok, Ceglédi Alexandra táncával „a Balkántól Andalúziáig” repítve a közönséget. A koncerteket szabolcsi roma táncokkal és szájbõgõvel is fûszerezzük – Balogh István „Pacala”, az ország legjobb szájbõgõse elõadásában. Az együttest 2007 márciusában (több mint négyszáz elõadás közül) a Budapest Fringe Fesztivál „kiemelt szakmai díjával” tüntette ki a zsûri és meghívta a 2008-as Budapesti Tavaszi Fesztiválra. Az Etnorom bemutatkozó albumát – „Rományi Luma – Gipsy World” – 2006 õszén jelentette meg a Fonó Records. A zenekar tagjai: Balogh József – gitár, ének, Künstler Ágnes – ének, Balogh István „Pacala” – ütõhangszerek, szájbõgõ, tánc, Major László – hegedû, Samu István – gitár, Balogh Miklós – billentyûs hangszerek www.etnorom.hu
21.00
Nikola Parov Quartett
A hazai világzene egyik úttörõje és állandó megújulásra képes kulcsfigurája Nikola Parov. A 80-es években a ZSARÁTNOK, a 90-es években a BARBARO zenekarok frontembere, valamint a RIVERDANCE alapító tagjaként a világ minden szegletében otthagyta névjegyét.
Herczku Ágnes – ének, Födõ Sándor – ütõsök, billentyûk, Wertetics Szlobodan – harmonika, Nikola Parov – buzuki, gitár, gadulka, kaval, gayda. www.nikola.hu
KULTÚR-HÁZIMOZI
Házigazda a Mediawave Fesztivál, Hartyándi Jenõ fesztiváligazgató
18.00
Filmvetítés – beszélgetés
Rövidfilmek válogatás – humor és erotika
Beszélgetés Hartyándi Jenõvel
Július 17. péntek
NAPKÖZBEN FOLYAMATOSAN 9.30-TÓL
• Lovaglás gyerekeknek és felnõtteknek a Magyar Fogyatékosok Lovassport Szövetsége szervezésében
• Íjászat
• Családi programok, kézmûves foglalkozások
• Népi iparmûvészek, kézmûvesek, õstermelõk, vására, KIRÁLYOK BORVIDÉKE Gasztronómiai udvar
• Állatsimogató (bárányok, kecskék, kutyusok simogatása)
VILÁGZENE RÉT
10.00-tól 16.00-ig
Ramazuri-buli Báb-Szín-Játszóház
ügyesség- és készségfejlesztõ fajátékok, színes látványelemek, színes ülõpárnákkal, folyamatos, foglalkozás a látogatókkal.
Játszóház: színes ötletek papírból, terménybõl, textilbõl, agyagból.
Bábelõadás: két bábelõadás 40 – 40 perc; zenés interaktív mesék
Itt a király , hol a király… mesék Mátyás királyról, Õrdöngõs mesék- magyar népmesék
Arcfestés
KIRÁLYOK BORVIDÉKE GASZTRONÓMIAI UDVAR – CSIRIBIRI VÁSÁR
10.00-tól
Középkori Vásártér – régi játékok játszótere
10.00-12.00
Gyermekjátszó, kézmûves foglalkozások gyerekeknek és felnõtteknek
„Hegyen-Völgyön”: népi játékok, dalok, mondókák és tánc óvodásoknak és kisiskolásoknak Korpás Évával és Lakatos Róberttel
11.00
Kéz a kézben – Hangadók – a Molnár Gábor Mûhely Alapítvány zenekara
A zenekar olyan fiatalokból áll, akik valamilyen fogyatékkal kell, hogy éljék az életüket. Mindent megtesznek azért, hogy a környzetük teljes értékû emberekként kezelje õket. Ezen igyekezetükben alakították kiváló zenekarukat, amely ismert régi slágereket játszik, nagyon is élvezetes módon, magas minõségben.
13.00
„Jó ebédhez szól a nóta” – Cigányzene Sallai Flóriánnal és Bandájával (Borudvar színpada)
14.00
„Fújd fel Dudás, a dudádat!” a Kákics együttes gyermekmûsora
A gyerekek életkorához igazított mûsorban játékos formában ismerkedhetnek meg déd- és ükszüleik korának jellegzetes népi hangszereivel (bõrdudával, tekerõlanttal, somogyi hosszúfurulyával, moldvai kavallal, hegedûvel, brácsával, bõgõvel, stb.). Az elõadásból nem hiányozhat a gyerekek által kedvelt mûfaj a mese sem. Meséink attól különlegesek, hogy muzsikusról, illetve hangszerrõl szólnak vagy zenei betétekkel gazdagítottak. Az egyik egy dudásról szól akinek a keresztapja maga az ördög volt és vizet fakasztottak egy szomorú faluban .A másik az egész Kárpát-medencében elterjedt, elveszett kecskérõl szóló zenés mese, melyhez bátran hozzányúltunk: átültettük mai környezetbe, a gyerekek által ismert helyszínekre.
15.00
„Hegyen-Völgyön”: népi játékok, dalok, mondókák és tánc óvodásoknak és kisiskolásoknak Korpás Évával és Lakatos Róberttel
16.00
Az ajkai Reneszánsz együttes koncertje
A zenekar az ajkai zeneiskola tehetséges növendékeibõl verbuválódott 1991-ben, azóta egyre magasabb szinten népszerûsíti a korabeli magyar és európai zenét. Elõadásaikat korhû jelmezben, gyakran táncbetétekkel színesítve tartják. A zenekar vezetõje Bedõk László reneszansz.freeweb.hu
17.00
Dinnyés József Daltulajdonos elõadása (Borudvar színpada)
18.00
Los Andinos együttes koncertje
A Los Andinos együttes 1982 õszén alakult Székesfehérváron. Azt a célt tûzte ki, hogy egy földrajzilag igen-igen messze esõ, ám dallamvilágában nagyon is közeli kultúrát idézzen meg. A Dél-amerikai Andok hegységben élõ népek változatos és gazdag népzenei anyagát gyûjti és adja elõ. Innen ered választott nevük is: Los Andinos (Andokiak).
Mûsoraikban megszámlálhatatlan indián és mesztic eredetû – néhol misztikus hangzású – húros, fúvós és ütõs hangszer hangja csendül fel. A dalok származásuknak megfelelõen spanyol, aymara vagy kechua nyelven szólalnak meg. www.losandinos.hu
20.00
Cimbaliband
Aki látta már Kusturicától a Macskajajt, az Undergroundot, a Cigányok idejét, vagy hallotta a Taraf de Haidouksot, a Boban Markovics Orkestart, vagy a Fanfare Ciocarleat, annak nem lesz idegen a Cimbaliband muzsikája. A zenekar tagjai mindannyian szenvedélyes balkáni zene rajongók, mûvelõk. Fõ szerepet kap a cimbalom, mely ritmikájával, improvizatív lehetõségeivel tökéletesen beleillik a Balkán és a magyar zenék világába. A másik vezetõ hangszer a harmonika, mely a Balkánon a legkedveltebb hangszerek egyike napjainkig. E két hangszer harmóniája határozza meg a zenekar hangzását. A zenében a hegedû, a tambura, a tamburabrácsa, a nagybõgõ, a derebuka és természetesen az énekhang is megszólal. Muzsikusok: Szita Eszter – ének, Unger Balázs – cimbalom, Boda Gellért – hegedû, Radek Krisztián – tamburabrács, derbuka, vokál, Pataj Péter – nagybõgõ, basszusgitár, Wertetics Szlobodán – harmonika, Unger Gergõ – gitár, vokál
www.cimbaliband.hu
FOLKEURÓPA VILÁGZENEI SZÍNPAD
17.30
Fiatalok órája – Budafolk
A huszonévesekbõl álló formációról nem nehéz megjósolni, hogy sok örömet fog okozni az elkövetkezõ években azoknak, akik vevõk az új zenei ötletekre és a fiatalos lendületre. A zenekar a hazai népzene kiteljesedését és a minõségi világzenét divatba hozó nagy zenész generáció méltó követõi. Innovatív muzsikusok, akik mostanság keresik azokat a kifejezési lehetõségeket, amibõl rövid úton markáns, csak erre a zenekarra jellemzõ egységes stílusjegyek válhatnak.
Fekete Zsuzsanna – ének, tánc, Balogh Melinda – ének, tánc, Maruzsenszky Andor – hegedû, Éri Marci – brácsa, bõgõ, Csoóri Sándor – brácsa, gitár, tambura, dob, Salamon Soma – tangóharmonika, furulyák, tánc, Kiss Krisztián – gitár, szaxofon, tánc, Lukács Ákos – bõgõ, tánc
19.00
Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band
Balogh Kálmán sokirányú zenei érdeklõdése hívta életre a Gipsy Cimbalom Band-et. Zenésztársai egytõl-egyig hangszerük mesterei, akik a legvirtuózabb szólókra is képesek. Ennek köszönhetõ, hogy bármilyen zenei ötletet könnyedén megvalósítanak. Többnyire közismert zenei témákból indulnak ki, a megközelítés azonban teljesen újszerû. A zenészek kezei alatt ezek a témák új életre kelnek, tele humorral, a mûfajok, stílusok olyasfajta elegyítésével, ami mégsem okoz törést a zene egységében. Koncertjeiken íly módon sokféle kultúra sokféle zenéje megszólal, ez lehet az egyik ok, amiért nemcsak Magyarországon, de külföldön is nagyon közkedvelt és foglalkoztatott a zenekar. Zenéjüket nyugodt szívvel nevezhetjük világzenének a szó szoros értelmében, hiszen repertoárjukban megfér egymás mellett a magyar autentikus népzene, csakúgy, mint a spanyol flamenco muzsika, vagy akár a különbözõ balkáni népzenék. A zenekari felállás sem a megszokott, hiszen a hagyományosnak mondható hegedû, cimbalom, nagybõgõ összeállítást trombita és gitár egészíti ki. A zenekar lebilincselõ színpadi játékából árad a muzsikálás öröme, amely a közönséget is magával ragadja.
Balogh Kálmán – cimbalom, Bede Péter – szaxofon, György Mihály – gitár, Frankie Látó – hegedû, Kovács Ferenc – hegedû, trombita, Novák Csaba – nagybõgõ
www.kalmanbalogh.hu
21.00
Csík zenekar
Frenetikus sikerû feldolgozásaik az elmúlt két évben a hazai zenei élet egyik legnépszerûbb zenekarává tették a Csík Zenekart és tegyük hozzá, sikereik sokat lendítettek az autentikus népzene ügyén is. Legújabb lemezükrõl a következõt írja az együttes:
„A lemez címadó dalaként egy kalotaszegi népdal elsõ sorait, illetve annak feldolgozását választottuk,” Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen…”. Többféle szempontból is találónak tartjuk ezt a címet. Az egyik az a tény, hogy legutóbbi lemezünk a ” Senki nem ért semmit.” címû, amely nem csak autentikus magyar népzenét, hanem tradicionális blues muzsikát, József Attila Bolyongok címû versét, no és meglepetésként alternatív rock muzsikát is magában foglal, sokak szerint egy új irányzatot hozott létre a magyar zenei életben. Ezt a szakma 2007 évben a MAHASZ Fonogram díjával jutalmazta, amely az év zenei albuma címet jelentette világzene kategóriában. A közönség elismerését mindenképpen bizonyítja, hogy 2007 novemberében ez a lemez Aranylemez lett. Ez a népzenei szakmában nagy elismerést jelent.
Mivel az új lemezen is követni szándékozunk azt a hagyományt, hogy miközben megõrizzük a régi szép magyar népzenei értékeket, nyitunk a változó világunk felé is, hogy a népzene igazi szépségét azoknak is meg tudjuk mutatni, akiknek talán kevesebb alkalmuk van a vele való találkozásra. Ahogy az elõzõ lemezünk sikere is igazolja, akkor ” Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen…”
Ez a képzeletbeli vonat nemcsak térben, de idõben is elvisz minket olyan helyszínekre, ahová mi már nem juthatunk, de jó emlékeket idézhet fel és mellette kellemes szórakozást is, ígér.” – Csík zenekar
Majorosi Marianna – ének, Barcza Zsolt – cimbalom, tangóharmonika, ének, Bartók József – bõgõ, ütõgardon, ének, Csík János – hegedû, ének, Kunos Tamás – brácsa, ének, Makó Péter – szaxofon, klarinét, Szabó Attila – hegedû, gitár, ének www.csikband.hu
KULTÚR-HÁZIMOZI
Házigazda Szomjas György
18.00
Vagabond Szomjas György filmje – beszélgetés a Rendezõvel
Szomjas György olyan kultikus filmek, mint a Talpuk alatt fütyül a szél, a Könnyû testi sértés, a Falfúró vagy a Roncsfilm rendezõje. Munkáját és személyiségét is erõsen meghatározza a hagyomány tisztelete, ismerete. Forgatott táncosokkal, zenészekkel, hagyományõrzõkkel, a népmûvészeti élet jeles személyiségeivel. 2002-ben jelentkezett Vagabond címû nagyjátékfilmjével.
Vagabond (2003)
Karesz állami gondozottként nõtt fel. A film elején utcagyerekek csapatához tartozik, akik a piros lámpánál megálló kocsik ablakát tisztítják meg borravaló reményében. Emellett sok mindenben benne vannak még, ami rosszaságot a nagyváros kínál, verekszenek, betörnek, isznak, kábítóznak. Karesz Zsófit követve véletlenül kerül be a táncházba és megragadja annak eredeti hangulata. Karesz miközben megpróbálja Zsófi figyelmét felhívni magára, ismerkedik a táncokkal, sõt dobolással is kísérletezik. Eközben régi barátai is elõkerülnek és belerángatják egy betörésbe. Késõbb berúgnak és Kareszt részegen elüti egy kocsi. Kórházba kerül, ahol Zsófi meglátogatja. Amikor Karesz felgyógyul, a táncházi társaság már tagjává fogadja, velük is lakik. A dobolásba is egyre jobban belejön, és már úgy tûnik, hogy sikerül elszakadnia alvilági barátaitól, amikor azok lebuknak és Kareszt is letartóztatják.
Július 18. szombat
NAPKÖZBEN FOLYAMATOSAN 9.30-TÓL
• Lovaglás gyerekeknek és felnõtteknek a Magyar Fogyatékosok Lovassport Szövetsége szervezésében
• Íjászat
• Családi programok, kézmûves foglalkozások
• Népi iparmûvészek, kézmûvesek, õstermelõk, vására, KIRÁLYOK BORVIDÉKE Gasztronómiai udvar
• Állatsimogató (bárányok, kecskék, kutyusok simogatása)
VILÁGZENE RÉT
10.00-tól 16.00-ig
Ramazuri-buli Báb-Szín-Játszóház
ügyesség- és készségfejlesztõ fajátékok, színes látványelemek, színes ülõpárnákkal, folyamatos, foglalkozás a látogatókkal.
Játszóház: színes ötletek papírból, terménybõl, textilbõl, agyagból.
Bábelõadás: két bábelõadás 40 – 40 perc; zenés interaktív mesék
Itt a király , hol a király… mesék Mátyás királyról, Õrdöngõs mesék- magyar népmesék
Arcfestés
KIRÁLYOK BORVIDÉKE GASZTRONÓMIAI UDVAR – CSIRIBIRI VÁSÁR
A RÉGIÓ NAPJA
A KÖZÉP-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TÖRTÉNELMI BORVIDÉKEINEK BEMUTATKOZÁSA, BORKÍNÁLÁS, BORKÓSTOLÁS
10.00-tól
A konyha mûvészeinek versenye – Zsûrizett fõzõverseny, melynek házigazdája és szervezõje a noszlopi Lucullus Fogadó
10.00-12.00
Gyermekjátszó Korzenszky Klárival és a Tûz Lángja Zenekarral
10.00-tól
Középkori Vásártér – régi játékok játszótere
10.00-16.00
A Somló környékén élõ emberek mûvészete. A térség mûvészeti csoportjainak bemutatkozása, színpadi elõadásai
Népdalkörök, tánccsoportok, zenekarok (Borudvar színpada)
15.00
Gyermekjátszó Korzenszky Klárival és a Tûz Lángja Zenekarral
15.45
Moldvai táncház a Tûz Lángja Zenekarral
16.15
Tûvétevõk – Illyés Gyula vásári komédiája az Alig Színpad elõadásában (Borudvar színpada)
Az egyszerre vásári komédiák és népszínmûvek hangulatában megírt komédia központi kérdése egy tû keresése. Ha a nézõ azt gondolná, ez egy semmi, vacak kis dolog, bizony nagyot téved! A tû meglelésén egy házasság múlhat! S hogy a darab végére megkerül-e a tû, azaz megtalálja-e minden zsák a maga foltját, vagyishogy a tû a cérnáját, vagyishogy az egymást szeretõk egymást, az elõadásunkból kiderül.
A darabot egyaránt ajánljuk minden korosztálynak minden olyan rendezvényre, ahol a jókedv a fõszereplõ.
17.30
Peregrinus együttes
Fiatal, képzett zenészekbõl álló zenekar, régizenei alapú, dallamos, szépen feldolgozott muzsikát játszanak. A zenekar tagjai Veszprém megyeiek. Egyre többször mutatkoznak be mûvelõdési házakban, templomi koncerteken.
Sipos Balázs, Kissné Wittmann Bernadett, Kiss Attila, Hutvágner Erika, Kiss György, Pásztorné Simon Annamária www.peregrinusegyuttes.hu
19.00
Tûz Lángja Zenekar
A Tûz Lángja zenekart 2003-ban alakította két ifjú tordasi zenész, Salamon Soma és Kiss Krisztián. Hodorog András moldvai furulyás egyszer azt mondta nekik: „…fújjátok úgy, ahogy én mutatom nektek, de legyen abban a muzsikában egy kicsi belõletek is!” A fiúk megfogadták a tanácsot és az együttes ars poeticája mai is hûen, mégis újszerû arculattal reprezentálni az autentikus moldvai csángó népzenét. Azóta a zenekar felállása változott, a zenei hangzás egyre terebélyesebbé, komplexebbé vált, s ezáltal lehetõség nyílt a feldolgozásokra is, amelyekben a mûfaj legjobb mestereitõl elsajátított autentikus népzenei tudásanyagot társítják könnyedebb zenei stílusok elemeivel. Az eredmény: egy teljesen újfajta zene, amely egyedülálló a mai táncház életben.
Salamon Soma – furulyák, tangóharmonika, Kiss Krisztián – kobza, szaxofon, furulyák, Darabos Péter – kobza, gitár, Korzenszky Klára – ének, Porteleki Áron – dob, brácsa, Zimber Ferenc – cimbalom, Szabó Csobán Gerõ – nagybõgõ www.tuzlangja.hu
20.30
Veszprémer Klezmer Band
A Klezmer veszprémi képviselõi több, mint tíz éve muzsikálnak együtt számos koncerten terjesztették a zsidó zene szépségét. A jellemzõ eredeti hangszerösszeállításban megszólaló dallamok Barta János ismertetõivel kovácsolódnak koncertté. A koncert után még egy rövid közös táncra is van lehetõség.
Tagok: Barta János, Tax Zoltán, Fodor Papp Ferenc, Wágner Balázshttp://web.t-online.hu/bartajanos/
FOLKEURÓPA VILÁGZENEI SZÍNPAD
17.00
Romano Drom
A zenekar, amelyet idõsebb és ifjabb Kovács Antal, Gojma és Anti alapított, néhány év alatt referenciává vált a magyarországi oláh-cigány zene elõadásában. Bár a 2005-ben elhunyt nagyszerû id. Kovács Antal, Gojma ûrt hagyott maga után, ez nem törte meg a tagok lelkesedését és törekvését arra, hogy folyamatosan megújulva, igényes elõadásmódban a roma kultúrát tovább vigyék. Az eredeti hangzás, Anti kreativitásának köszönhetõ. Dalaik megõrizték az oláh-cigányzene energiáját, de új hangzással, hangszerekkel gazdagították õket, teret adva új zenei inspirációknak. Koncertjeik során követhetjük az oláh-cigányzene fejlõdését is, hiszen ez a 30 éve csak szûk közösségben játszott, ritmusra és énekhangra alapozott muzsika mára tovább fejlõdött, táplálkozva a modern zenei irányzatokból is. Romano Drom, romani nyelven „cigányok útja”, egy sajátos kultúra közvetítését is jelenti generációról generációra. A szájhagyományokra épülõ, anyanyelven énekelt dalok újszerû zenei hangzással egészülnek ki, ahol a kanna és a kanál hagyományos játékát kiegészíti a gitár egyre erõsödõ jelenléte, a nagybõgõ és a tangóharmonika.
Érzelmek, õszinteség és energia, ezzel jellemezhetjük igazán a Romano Drom játékát, amely büszkén viszi tovább õsei hagyományait, de ugyanilyen nyitott a különbözõ más kultúrákra is.
Ifj. Kovács Antal – szólógitár, ritmusgitár, ének, kanna, kanál, ütõsök, Balogh József – ének, gitár, Rafael Zsigmond – kanna, szájbõgõ, Farkas „Harcsa” Róbert – harmonika, hegedû www.romanodrom.com
19.00
Makám
“Már Bartók számára nyilvánvaló volt, hogy a népzene továbbélésének egyik hiteles útja, ha az a városi mûvészt megihletve, artisztikus formát ölt. Éppen ez történik a Makám együttes muzsikájában, melyet világzenének, etnodzsessznek szoktak aposztrofálni. (…) Cikáznak benne magyar, balkáni, török, zsidó, afrikai, sõt távol-keleti dallamok, a sok nép zenéje együtt virul, évszázadok mélyérõl tör elõ, hogy a zeneszerzõ, Krulik Zoltán félreismerhetetlenül elegáns zenei szõttesébe fonva jusson el a XXI. századba. És a városba. Mert a városi kultúra gyakran még ma sem tud mit kezdeni a népdallal. A Makám nem divatos zenei montázsokat fércelget, sajátos egységbe forrasztja a különbözõ hatásokat. A végeredmény pedig egészen magyar. Nem teremhetett volna másutt, de nem születhetett volna meg a Kelet kincsei és a Nyugat filozofikussága, mûvészete nélkül sem.” A MAKÁM együttes, húsz éves fennállása óta bejárta Európa számos országát, tartott lemezbemutatót Párizsban és eljutott a távoli Indiába is. Elmaradhatatlan meghívottjai számos hazai fesztiválnak, visszatérõ fellépõi a népzenei, jazz és világzenei színpadoknak.
Bede Sarolta – ének, Hornai Zóra – ének, Korzenszky Klára – ének, Eredics Dávid – klarinét, kaval, furulya, Horváth Olga – hegedû, Krulik Zoltán – gitár, Boros Attila – basszusgitár, Keönch László – ütõhangszerek www.makam.hu
21.00
Duna Mûvészegyüttes
Tavaszi szél
A múlt számunkra nemcsak egy valamikor volt jelen, megidézhetõ emlékkép, hanem olyasmi, ami rejtetten benne van a legapróbb mozdulatainkban is, s kíséri minden lépésünket. Vállalt múltunkban fellelhetõk tudatos értékválasztásaink, mindennapjaink örömei, bánatai, vagyis éppen azok a mozzanatok, amelyek egyszerivé és megismételhetetlenné tesznek bennünket.A Duna Mûvészegyüttes alkotói – immár 50 éve – céljuknak érzik, hogy egyszerre elégítsék ki a hagyomány ápolásának és a jelenlét követelményének kívánalmait.Legújabb bemutatónk a tavaszi ünnepkör „jeles napjainak” megidézésérõl szól. Azok a rítusok, közösségi formák, melyekkel eleink egykoron ünnepelték a tavaszt, mára már érvényüket vesztették, ismeretlenek életünkben. Pedig „Kellenének szokások! Nincs elég szokásunk. Minden porlik, szóba foszlik.” – ahogy Rilke fogalmazott egyik versében. Megidézni valamit, azt jelenti, hogy jelenvalóvá tesszük, átadjuk magunkat neki. Erre vállalkozunk tehát. Szakrális és a profán, ínséges-aszketikus és a bõség jegyében töltekezõ „napok” váltogatják majd egymást a színpadon: harsány vidámság és ünnepélyes komolyság egyaránt. Mindenekelõtt azonban a termékenység ünnepe a tavasz, a természet megújulásának sosem múló misztériuma.
KULTÚR-HÁZIMOZI
Házigazda Szomjas György
18.00
Rosszemberek – Szomjas György filmje – beszélgetés a Rendezõvel
(1978) A nincstelenség, a nyomor, a bosszúvágy fûti Gelencsér Jóskát és bandáját. Egy rablás alkalmával Jóska felismeri és megöli az öccsét kivégeztetõ marcali bírót. Soromfai, a banda alvezére kegyelem fejében segít a hajdani negyvennyolcas Hegyessy fõszolgabírónak Gelencsért tõrbe csalni…