Saját bora lesz Debrecennek
Papp László elmondta: Debrecentõl nem idegen a borkultúra. Emlékeztetett rá, hogy Trianon elõtt a várostól mintegy 40 kilométerre lévõ érmelléki terület a fehér borok tekintetében Tokaj és Balaton-felvidék után a harmadik legjelentõsebb bortermelõ terület volt. Rangot jelentett a debreceni gazdáknak, ha Érmelléken volt szõlõbirtokuk – jegyezte meg a polgármester.
Az Érmellék akkori leghíresebb bora, a Bakator Debrecen borának számított, s most újra megélhetjük, hogy saját bora lesz a városnak, amely viselheti a Debrecen címerével ellátott, magyar és angol nyelvû címkét – tette hozzá. A város rendezvényein ezeket a borokat szolgálják majd fel, de várhatóan a helyi éttermek kínálatába is bekerülnek – írja az MTI.
Kovács Pál, a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület elnöke, a Debreceni Borozó borászati szaklap kiadója elmondta: a III. Debreceni Bormustrán 20 borászat 75 kimagasló minõségû borát kóstolhatják meg az érdeklõdõk. E borok közül kerül ki Debrecen város 2015-ös fehér és vörösbora, amelyet a bormustrán mutatnak majd be – tette hozzá.
Kerekes Sándor bortanácsadó, a Debreceni Borozó szerkesztõje felidézte: a Bakator volt Széchenyi István kedvenc bora, amely Zichy gróf közremûködésével a kínai császár asztalára is lejutott. Hozzátette: Érmelléken, Bihardiószegen újratelepítették az egykori Bakatort, ami remélhetõleg egyszer ismét Debrecen bora lesz. Heit Loránd bihardiószegi gazda a sajtótájékoztatón elmondta: 2013-ban telepítették újra az elsõ ezer Bakator-vesszõt, s jövõre további egy hektáron folytatják a telepítést. Az új venyigék az idén már megmutatták a termésüket, s jövõre már kóstolgatható lesz a Bakator – tette hozzá.
A III. Debreceni Bormustra, a város borainak bemutatója november 29-én délután lesz a Déri Múzeumban.
Forrás:
Travelo
http://travelo.hu