Prestige Award harmadik kiadás 2012
[tn_2_bal.jpg] A díjátadóra ünnepélyes keretek között a Kárpátia Étteremben került sor 2012. december 13-án.
A díjátadón jelen voltak a korábbi évek díjazott borászatainak képviselõi is, valamint a borász szakma és sajtó képviselõi. A vándordíjat, amely Gáspár Géza szobrászmûvész munkája, egy büszke Bacchus szobor testesíti meg, amelyet a nyertes, azaz ebben az évben a Takler Pincészet vihetett haza.
Az elõzõ két év nyerteseivel együtt (Szepsy Pincészet, St. Andrea Pincészet) õk egy valódi Triumvinatust alkotnak. Mindhárman saját borvidékeik kiemelkedõ borászatai, akik a borvidéken túl országos és nemzetközi elismertségre is szert tettek. A Takler Pincészet az elmúlt három évben minden szavazáson bekerült a döntõbe, azaz már ott kopogtatott a díj elõszobájában, míg idén bebocsáttatást is nyert.
A gyõzelmüket nagyon könnyû indokolni: az elmúlt 10 évben stílusteremtõvé váltak szinte valamennyi szekszárdi nagy bor kategóriájában. Nevükhöz számtalan nagy terrroir bor kapcsolódik, ahol sikerült az adottságokból a maximumot kihozniuk. A telt, gyümölcsös, érett és arányos vörösborokban több évjáratból is maradandót alkottak (Regnum, Primarius, Cabernet Franc Reserve, Cabernet Sauvignon Reserve, Kékfrankos Reserve, Syrah Reserve, Bartina Cuvée, Bikavér Reserve)
A Takler Pincészet laudációjához két elkötelezett borértõ is csatlakozott, dr. Freund Tamás akadémikus professzor és Besenyei Péter többszörös mûrepülõ világbajnok és borlovag személyében. Évtizedes tapasztalatukat úgy foglalták össze, hogy õk még rossz Takler bort soha nem ittak, viszont annál több kitûnõt. Mindketten méltatták Takler Ferenc elkötelezettségét, alaposságát és a Takler Trió példaértékû együttmûködését.
A Prestige Award eddigi három nyertes borászatának 8 kiváló borával ugyancsak ezen a napon a Kárpátia Étterem díszvacsoráján ünnepeltük 100 vendéggel a Triumvinátust.
A további kategóriák gyõztesei:
Borétterem: Kistücsök – Csapody Balázs és csapata évek óta a legkedveltebb hely a Balaton partján. Az, hogy idén a legjobb borétterem kategória gyõztese lett bizonyosan nem csak az étterem felújításának köszönhetõ. A jó konyha ételeihez jól összeválogatott borokkal várják a vendégeket.
Borbár: DiVino – A Junibor szelekcióra épülõ kínálat és a finom közönség együtt járul hozzá a borbár jó hangulatához és népszerûségéhez. A fiatal borászok jelenléte további személyes akcentust is kölcsönöz a helynek.
Borszaküzlet: Bortársaság Parlament – A Bortársaság újonnan nyitott modern, tágas, barátságos üzletei tekintetében csak az volt a kérdés, hogy egymással vetélkedve melyikük kerül ki gyõztesen.
A díjhoz felajánlások is érkeztek: A Budapest Week Publishing (Freed Péter és Kerényi Péter) egy 1.000.000 Ft-os kommunikációs csomagot nyújtott át Takler Ferencnek, a Pauker Nyomda (Vértes Gábor) pedig egy nyomdai munkára beváltható bónt. Mátyók József a Borkultusz online felületén történõ egyhónapos promóciót ajánlott fel a Takler Pincészet és a Kistücsök Étterem részére. A Nemere II. (a Balaton és a tavalyi Borregatta legszebb vitorlás hajója) tulajdonosa Láng Róbert és Doszpod László a Prestige Reserve Club részérõl felajánlásukban biztosították a Takler Pincészet részére a 2013-as Borregattán történõ közös (Takler Prestige Team) részvétel lehetõségét.