Portugieser randevú Pécsett
A portugieser (régebbi nevén kékoportó) Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban eddig sajnos ritkán került reflektorfénybe, most önálló hétvégét kapott. A Pécsi Borozó szerkesztõségének szervezésében indult el a Portugieser Du Monde borverseny és kóstoló, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a mindennapok friss és gyümölcsös vörösborára.
A Portugieser Du Monde 2013 a közép-európai portugieser termelõk és boraik elsõ szemléje és kóstolója volt. A borversenyre így 42 pincészettõl érkeztek portugieserek, portugizerek, portugizacok és portugalkák is.
Három kategóriában rangsorolta a zsûri a borokat. A friss, aktuális évjáratú borok között a champion-díjat Ruppert Ákos Villányi Portugieser 2012 bora nyerte el.
Az évjáratos, korábbi évekbõl származó borok között egy biobor, a Wassmann Bormanufaktúra Villányi Portugieser 2011 lett a champion, amely abszolút sorrendben is a legmagasabb pontszámot kapta.
A házasítások között, ahol legalább 25%-ban kellett portugiesernek szerepelnie, a Blum Pince Styrum Villányi Cuvée 2007 érdemelte ki a champion-díjat.
A Portugieser Du Monde központi és a nagyközönség számára is nyitott rendezvényén, a Zsolnay Kulturális Negyedben megrendezett nyilvános kóstolón a szemle fõvédnöke, dr. Páva Zsolt, Pécs polgármestere és Gyõrffy Zoltán, a Pécsi Borozó fõszerkesztõje, a Portugieser Du Monde fõszervezõje adta át a díjazottaknak az arany- és ezüstérmeket igazoló okleveleket.
Aranyérmet kaptak az alábbi borok:
Vylyan Pincészet Macska Villányi Portugieser 2012
Lelovits Pince Villányi Portugieser 2012
Jekl Béla Villányi Portugieser 2012
Boross Család Pincészete Villányi Portugieser 2012
Bock Pince Villányi PortaGéza Selection 2012
Kvassay Levente Villányi Portugieser 2012
Szemes József Villányi Portugieser 2012
Vlado Krauthaker Portugizac Kutjevo 2012 (Horvátország)
Szende Gábor Villányi Portugieser 2012
Günzer Zoltán Villányi Portugieser 2012
Jackfall Gesztenyés Villányi Portugieser 2011
Ezüstérmet kaptak a következõ borok:
Mokos Családi Pincészet Villányi Portugieser 2011
Drago Re¾ek Portugizac Ple¹ivica 2012 (Horvátország)
Polgár Pincészet Villányi Portugieser 2012
Polgár Pincészet Villányi Birtok Cuvée 2011
Maczkó Róbert Pincészete Villányi Portugieser 2012
Vlado Krauthaker Portugizac Kutjevo 2006 (Horvátország)
Boross Család Pincészete Villányi Remete Páros 2011
Sauska Villányi Portugieser 2012
Linbrunn Pincészet Villányi Portugieser 2012
Wassmann Villányi Mundia Cuvée 2009
Lantos Pincészet Kunsági Portugieser 2009
Jekl Béla Villányi Portugieser2007
Halasi Pincészet Villányi Portugieser 2012
Jekl Béla Villányi Portugieser2011
Planina Borház Mohácsi Lárfa Cuvée 2012
Linbrunn Pincészet Villányi Cziráki Cuvée 2010
Dúzsi Tamás Marci Cuvée 2012
Mayer Róbert Pincészete Villányi Portugieser 2012
Csányi Pincészet Villányi Portugieser 2012
Müller János Villányi Portugieser 2012
VinArt Villányi Portugieser 2012
KZ Metlika Portugalka Bela Krajina ’75’ 2012 (Szlovénia)
Maèkov Podrum Portugizer 2012 (Szerbia)
Janus Borház Villányi Portugieser 2012
Szende Gábor Villányi Portugieser 2009
KZ Metlika Portugalka Bela Krajina 2012 (Szlovénia)
Mokos Családi Pincészet Villányi Portugieser 2012
Gere Tamás és Zsolt Villányi Portugieser 2011
A borkóstolón 24 magyarországi és szerbiai pincészet boraiból lehet kóstolgatni, a portugieserek mellett többen más boraikat is bemutatták a borkedvelõ publikumnak, így közel 70 bort kóstolhattak meg egyetlen belépõjeggyel. A borhoz csokoládét a máriagyûdi Kakas Bonbon kínálta, míg a gasztronómiai élménykonyhát Teleky Zoltán, a Zsolnay Étterem vezetõ séfje és tulajdonosa mûködtette.
Az elsõ visszajelzések pozitívak mind a termelõk, mind a borkedvelõk részérõl, így a szervezõk abban bíznak, hogy a következõ években még több nevezõvel, még izgalmasabb, nemzetközibb kóstolóval lehet tovább építeni a Portugieser Du Monde-ot, hogy már a következõ években egy igazi, jegyzett és várt közép-európai boresemény válhasson belõle.
A zsûri tagjai voltak 2013-ban:
Burai László borblogger, Magyarország
dr. Ivan Dropuljiæ, borszakértõ, Horvátország
Horkay András borszakértõ, a CEWI igazgatója, Magyarország
Iványi Emese bormarketing-szakértõ, Magyarország
Labancz Richárd borász, a Pécsi Borozó munkatársa, Magyarország
Luis Fuentes Santelices borász, Chile
Milan Stojanoviæ, borszakíró, Szlovénia
Sta¹a Cafuta Trèek, borszakíró, Szlovénia
Szabó Zoltán borász, a Pécsi Borozó munkatársa, Magyarország
Tamás Róbert sommelier, Magyarország
Wojciech Bosak borszakíró, Lengyelország
®eljko Suhadolnik, borszakíró, Horvátország