PIARISTA BOR 2012
A piaristák – a kegyesrendiek – évszázadok óta tanítanak, 1642 óta Magyarországon is számos iskolát alapítottak. Manapság is több ezer gyermeket, fiatalt oktatnak általános iskoláikban, gimnáziumaikban és szakiskolájukban. Jelentõs szerepük volt azonban a magyarországi borkultúra fejlesztésében is, szõlészeteik mintagazdaságokká fejlõdtek az évszázadok alatt.
A rend második magyarországi iskolája is úgy jött létre 1685-ban, hogy Szelepcsényi György esztergomi érsek szõlõket hagyott a kegyesrendiekre a Kiskárpátok alján, a Pozsony megyei Szentgyörgyön. Késõbb is sok piarista rendház megélhetéséhez hozzájárultak a kisebb-nagyobb szõlõk és pincék. Több nagyobb birtok is volt a rend tulajdonában, melyekbõl hazai és nemzetközi versenyeken díjnyertes borok kerültek piacra. Ilyenek voltak a Balaton-felvidéken Dörgicsén, valamint Tokaj közelében Mádon és Sátoraljaújhelyen.
A második világháború után a kommunista diktatúra által elvett birtokok szõlõtermésébõl származó bor hiánya társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékek elvesztését is jelentette.
A rendszerváltást követõen 2008-ban indult el a munka, hogy a rend újjáélessze a régi hagyományokat. Egy évvel késõbb, az elsõ alkalommal kiírt borválogatásra, nem lévén saját szõlõterülete a rendnek, olyan borászatokat hívtak meg, amelyek a balatoni és a tokaji régiókban, hagyományos piarista szõlõtermõ földek közelében fekszenek. A szakértõkbõl és a rend képviselõibõl álló zsûrinek az volt a feladata, hogy a beérkezett pályázatok közül kiválassza azt a bort, mely az év Piarista bora címre érdemes és méltó. Ettõl kezdve a kitûnõ
minõségû gyõztes borok Piarista borként kerültek palackozásra, címkézésre és forgalomba. 2010-tõl már országos volt a nemes vetélkedés. A minden évben megrendezendõ borválogatás egyik célja, hogy a feltörekvõ, komoly szakmai munkát végzõ magyar gazdák borait megismertesse a borkedvelõ közönséggel. A másik cél pedig, hogy a rend borászati hagyományainak társadalmi, kulturális és gasztronómiai értékei újjászülessenek, és közösségek épüljenek belõlük, nemcsak a piarista családon belül, hanem minden borszeretõ ember között.
Idén igen kitûnõ minõségû borok érkeztek a válogatásra. A régi piarista szõlõtermõ vidékekrõl és az ország legkülönbözõbb borvidékeirõl származó vörösborok mindegyike tehát méltón képviselte a rend hírnevéhez illõ hagyományt és minõséget.
A szakértõkbõl és a piarista rend képviselõibõl álló öttagú szakértõi zsûri tagjai Nyeste Pál SP, a nagykanizsai gimnázium igazgatója, dr. Freund Tamás agykutató, dr. Rohály Gábor, a zsûri elnöke, Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, és dr. Oberfrank Ferenc, a Piarista Diákszövetség elnöke voltak.
A május végén megrendezett zsûrizésen 100 pontos rendszerben íz, zamat, szín és illat alapján pontozták és rangsorolták a borokat. A kóstolás vakon történt, a zsûri tagjai csak a döntésük után ismerhették meg a borokat készítõ borászatok neveit. A szakmai zsûri által kiválasztott bor az év Piarista boraként kerül forgalomba, a termelõ nevének és címének feltüntetésével.
Idén is két gyõztest hirdettek ki:
Szekszárdi Merlot Válogatás 2009, Tringa Borpince
Szekszárdi Bikavér Válogatás 2009, Szent Gaál Pincészet