Óriási borbefektetés kezdõdik Somlón
Várhatóan megötszörözi a termelését a somlói Kreinbacher-pincészet annak a kétmilliárd forintos beruházásnak az eredményeként, amely hivatalosan pénteken az alapkõletétellel kezdõdött meg. Az ország egyik legrégebbi, egyúttal legkisebb borvidékén megvalósuló megaprojekt részeként többek között vadonatúj borpalackozó, pezsgõpincészet, borászati múzeum, vendégházak, hetven ember befogadására alkalmas konferenciaterem épül meg. A beruházás költségeinek közel felét uniós támogatásból, 55 százalékát pedig saját forrásból fedezi a Kreinbacher-pincészet.
A grandiózus fejlesztés ellenére az ünnepségen résztvevõ Gráf József agrárminiszter a projekt legfõbb céljaként nem a kapacitásbõvítést, hanem a minõségi bortermelés további térhódítását nevezte meg. A tárcavezetõ kiemelte: mivel a magyarországi 82 ezer hektáros szõlõterület pont akkora, mint egy átlagos francia borvidék, így a hazai borágazatnak nem lehet más fejlõdési útja, mint a minõségi borok arányának növelése. Gráf szerint jó úton járunk, hiszen a tavaly megtermelt 3,5 millió hektoliter borból már több mint kétmillió hektoliter a minõségi kategóriába tartozott.
A szakminiszter meghatározónak nevezte a somlói fejlesztés turisztikai elemét, azaz a szálláshelyek kialakítását, szerinte ugyanis a bor egy olyan bizalmi termék, amit elõször személyesen kell megismertetni a leendõ fogyasztóval, akitõl nem várható el, hogy ismeretlenül leemelje a somlói bort tartalmazó palackot az áruházak polcairól. Gráf kiemelte, hogy a most évi 60 ezer palackot termelõ Kreinbacher-pincészet csak úgy lesz képes néhány éven belül a tervezett 300 ezer palack bor és pezsgõ elõállítására, ha bevonja a munkába a somlói borvidék kistermelõ borosgazdáit.
Baráth Sándor, a Kreinbacher-birtok igazgatója szerint pontosan ez a cél: elõreláthatólag 100-120 somlói gazdával kötnek majd szerzõdést, ami nem csupán az általuk termelt szõlõ felvásárlására, hanem a szõlõmûvelés szakmai felügyeletére, ezáltal a megfelelõ minõségû alapanyag biztosítására is kiterjed majd.
Forrás:
Népszabadság Online
http://www.nol.hu