Ördögvér a különleges bormúzeumban

A különleges múzeumban látható borokat húsz év alatt gyûjtötte össze Víg Gyula a múzeum alapítója és tulajdonosa. A kezdetben hobbinak induló kedvtelés valóságos szenvedély lett. A most megnyitott múzeum ettõl az „õrülettõl” különleges. A kétezer palacknak ugyanis külön-külön története van, emlékek a hazai borászat – dicsõ és kevésbé dicsõ – múltjából. Minden egyes múzeumi palack izgalmas felfedezést kínál, mint az a Tokaji Furmint, amit 1984-ben, a szerencsi Lenin MGTSZ ajándékozott Acél György elvtársnak, a legendás kultúrakreátornak.

A „hamis” ajándék igazi átverés, mert a tokaji nedûnek fenntartott üvegbe nem bort, hanem a szocializmus diszkrét bájaként ki tudja mit palackoztak. A barokk Vác fõterén – a legendás Curia szálloda helyén – most nyílt múzeumban, háromféle szekcióba rendezve láthatók a hazai borfajták. A gyûjtemény egyik pillére a tokaji borok. Független gyûjtõként a váci bormúzeum tulajdonosa birtokolja a legtöbb tokaji bortermelõ, legkülönbözõbb palackjait. Az 1800-as évek második felétõl napjainkig, több mint száz borász válogatott muzeális nedûjével ismerkedhetnek a látogatók.

A bor arisztokratái

A gyûjtemény második pillére a díjnyertes borok válogatása. Azok a borok kerültek a múzeumi vitrinekbe, amik fajtától függetlenül valamilyen borversenyen díjat érdemeltek. Minden borász büszke arra, ha díjat nyer valamelyik borversenyen, függetlenül attól, hogy azt hol kapta. Ugyanakkor szomorú, hogy jelenleg is tucatszám kapható a boltokban díjnyertes magyar bor, csak a fogyasztók nem tudnak ezekrõl a sikerekrõl – mondta Víg Gyula. A gyûjtemény mögött nem áll borászat, így borászati lobby sem. Biztosak lehetünk abban, hogy ellátogatva a múzeumba objektív képet kaphatunk a honi bortermelés sajátosságairól és minõségérõl. Van mit tisztába tenni, hisz a piaci logika és a divat könyörtelen.

A magyar bor legfõbb erénye a hosszú és körültekintõ szakmaiság. Azok a borászok, akik kitartanak a hagyományok mellett, és nem engednek a minõségbõl, elõbb-utóbb nehéz helyzetbe kerülnek. A jó borhoz idõ kell, esetenként több év is szükséges, amíg az igazi kvalitása és karaktere megmutatkozik. A világban hódító reduktív eljárás azonban nem a türelemrõl szól. A zárt eljárásban gyorsan készülõ, illatos, színes, profitéhes reduktív bort a kereskedelemben gyorsan értékesíteni kell. Ezek a borok ugyanis két-három év alatt alkotóelemeikre bomlanak, elvesztik karakterüket és minõségüket.

Boszorkánytej a szocreál mámor

A múzeumi anyag harmadik pillére a közeli szocialista múlt borászatának relikviái, a nosztalgiaborok. Ez a kategória izgalmas lehet azoknak, akik ismerték és fogyasztották ezeket a bornak hívott valamiket. A negyven év feletti látogatók rácsodálkozva egy-egy ismert „márkára”, mint a Dankó Pista, vagy a Boszorkánytej, esetleg az Ördögvér, végiggondolhatják, hogy melyiktõl fájt a fejük egy Európa Kiadó, vagy egy tabáni LGT koncert után. A fiatalabb korosztálynak pedig történelmi lehet a szocreál borcímkék végigbogarászása. A címkéken keresztül ma már komikusnak találhatjuk a kor ízlését, és kereskedelmi marketing fogásait, de az üzlet akkor is üzlet volt.

Egy kicsit úgy, mint Bacsó Péter Tanújában a klasszikussá vált narancsos-citrom jelenet. Savanyú is, sárga is, de legalább a miénk volt. A múzeumi kollekció igazi ereje nem csak a kiállított palackokban rejlik. A látogatókat az információk tömege segíti eligazodni a borászat rejtelmeibe. A palackok mellett történelmi, kultúrtörténeti magyarázó szövegeket olvashatunk az egyes borfajtákról, a borhamisítás sajátosságairól, azok szereplõirõl, és a kiváló borkészítés alapvetõ feltételeirõl. Petõfi Sándort idézve „Itt laknak az öröm istenei, innen küldik szét a világba apostolaikat, a palackba zárt aranyszínû lángokat, hogy prédikáljanak a népeknek, miszerint e föld nem a siralom völgye.” …Egészségükre!

Forrás:
Hírszerzõ
http://www.hirszerzo.hu