Nyárindító borkóstoló a FESZT-tel
Mint azt Demeter Csaba kifejtette, az 1998-ban életre hívott, s ma már 33 tagot számláló FESZT sokat változott az eltelt évek során, munkájukra, boraikra egyre inkább odafigyel a szakma és a fogyasztó is. Hozzátette: ezúttal is úgy válogatták össze a kóstolóra szánt borokat, hogy az érdeklõdõk pontosabb képet kaphassanak a FESZT-tagok tevékenységérõl. Szerinte ugyanakkor a Nyárindító borkóstoló – az ilyen jellegû fesztiválokhoz hasonlóan – remek alkalmat kínál arra is, hogy a fogyasztó közvetlenül kapcsolatba kerüljön a termelõvel, ekképp ne csak a borokon keresztül ismerje meg az adott pincészetben folyó munkát. Elhangzott az is, hogy az elképzelések között szerepel a bemutató \”egrivé\” tétele, azaz a jövõben azon nemcsak a \”fesztesek\”, hanem más itteni termelõk is megjelenhetnének.
Farsang Tibor kijelentette, a rendezvény híre mind nagyobb az egriek és az ország más tájain élõk körében, s míg a kezdeti idõben öten-hatan állítottak ki, ezúttal már 11 fiatal borász vonultatja fel palackozott borát. Így Bolyki János (2004-es Egri Királyleányka), Farsang Tibor (2003-as Egri Leányka), Minárovics Gábor (2002-es Egri Leányka), Hangácsi Csaba (2004-es Cserszegi fûszeres), Juhász Péter (2004-es Rozé), Juhász Attila (2002-es Egri Kékfrankos), Sebõk László (2003-as Egri Kék Medoc), a St. Andrea Pincészet (2002-es Egri Bikavér), a Demeter Pincészet (2000-es Egri Bikavér), Csutorás Ferenc (2003-as Egri Bikavér), valamint Prokaj Roland (2000-es Egri Bikavér).
Forrás:
Heves Megyei Hírlap
http://www.hevesmegyeihirlap.hu