Nem akármilyen borok mérettettek meg a Hortobágyon
A Hortobágyon tizenkettedik alkalommal rendezték meg az Országos és Nemzetközi Bio Borversenyt, amelyet a Debreceni Borbarátok Társasága Egyesület szervezett és a Magyar Biokultúra Szövetség, a Magyar Ökogazdálkodók Szövetsége (MÖSZ), a Biokontroll Hungaria Nonprofit kft, Hortobágy Község Önkormányzata, az Ökotúra Vendégház és a Debreceni Borozó címû újság támogatott. Magyarország egyetlen bio borversenyén kizárólag az akkreditált ellenõrzõ, tanúsító szervezet által igazolt bio minõsítésû termékekkel lehetett részt venni.
Kovács Pál versenytitkár köszöntõjében elmondta, hogy a bio borverseny presztízse évrõl évre folyamatosan erõsödik, miután a bio borágazat fejlõdésnek indult és egyre több termelõ lát fantáziát a hazai fogyasztásnak sajnos még mindig csak néhány százalékát kitevõ termékben. Idén hat magyar és egy felvidéki borvidék 12 pincészete 32 borral képviseltette magát az április 10-én a hortobágyi Ökotúra Vendégházban megrendezett versenyen. A zsûri elnöke, Kaló Imre szomolyai borász értékelésében kiemelte, hogy a versenyre beküldött bio borok kitûnõ minõségüknek köszönhetõen minden tekintetben felveszik a versenyt a legjobb magyar nem bio borászatokkal, sõt nemzetközi kitekintésben is sikeresek lehetnek.
1. Fehér borok: 25 bort értékeltek, többségében száraz kategóriában, két félszáraz és két édes bor kivételével. Ezek közül csúcsbor minõsítés kapott:
• Bio Háromszög Olaszrizling 2016, Dobosi Pincészet 92 pont A bor jellemzõi: aranyszínû, gyümölcsös, barackos, mandulás, vaníliás illatok, de sokkal inkább a fajta és termõtalaj uralja. szép savgerincen nyugvó telt ízû, enyhe mandulás jeggyel. simogató test, harmonikus korty, a szájban nagyon kerek, gyümölcsös, zamatos és izgalmas, hosszú lecsengés és nagy potenciál.
2. Vörös borok: Itt öt mintát értékelhetett a zsûri, amely közül két bor ért el 90 vagy annál magasabb pontszámot. Csúcsbor címet kapott:
• Bio Cabernet Franc 2013, Gajdos Pincészet, Egri borvidék A bor jellemzõi: mélyvörös szín, összetett, gyümölcsös, fûszeres meggyes, fekete ribizlis illattvilág, élõ savak, nagy test és alkohol, a szájban telt, gyümölcsös, simogató, bársonyos tanninok, a végén rumos meggy ízeivel, rendkívül hosszú lecsengéssel. Külön érdekesség, hogy a Gajdos Pincészet korábbi, 2009-es évjáratú Cabernet Franc-ja 2013-ban a Mundus Vini versenyen elnyerte a nagy aranyérmet. Erre korábban még nem volt precedens, hogy egy magyar biobor ilyen magas elismerést kapott volna. Ezen a megmérettetésen több ezer bort neveztek be, de 2013-ban mindössze hét nyerhette el a nagy aranyérmet. A csúcsborok borászatai részt vehetnek 2019. február 13-16. között a németországi Nürnbergben megrendezendõ MUNDUS VINI 2019 Biofach nemzetközi versenyén.
A gyõztesek a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. támogatásával jutnak ki a világ legnagyobb bio borversenyére. A nyolctagú zsûriben többek között közremûködött: Kaló Imre, a Borászok Borásza (2011), a zsûri elnöke, Hárs Tibor, borász (Szajk, Pécsi borvidék) Siku Szabolcs, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. vezetõ ellenõre Kerekes Sándor, a Debreceni Borozó szerkesztõje.
Forrás:
HajduPress
http://www.hajdupress.hu