Négyszögletes gombóc és Pacal Párbaj
Mindenkinek jár egy pohár Freixenet pezsgõ és naponta az elsõ ezer látogató egy lazacos elõételt is kap június 8-10 között az OTP Klub Gourmet Fesztiválon a Millenáris parkban. A látogatók végigkóstolhatják Magyarországot, hisz’ itt lesz a magyarországi éttermek színe-java, emellett számos cukrászda, pálinkárium és borkészítõ, kézmûves termelõ, sajtkészítõ, méztermelõ, kolbásztöltõ. Szóval együtt, egy helyen gyûlnek össze Magyarország ízei. Elérhetõ lesz szinte az összes olyan kulináris élvezet, amiket egyébként csak hosszas utánjárással élvezhetünk. A Gourmet az a hely, ahol egy helyen „kóstolhatjuk” meg egész Magyarországot. S a szapora kóstolgatás közben megannyi elõadás is várja majd az érdeklõdõket. A Miele Gasztroszínpadon – ahol egész nap ingyenes kóstoltatások zajlanak majd – egymást követik a gasztrovilág értõ szakemberei, és megtudhatjuk például, hogyan tehetünk zöld színû ételt a gyerekek elé úgy, hogy kedvvel fogyasszák. Miután ezt elsajátítottuk, jöhet a konyhában is otthonosan mozgó színész, azaz Kulka János és Dudás Szabolcs, az ország egyik legnépszerûbb étterme, az Anyukám mondta séfje, és hogy ebbõl mi sül ki… majd ott megtudjuk. A remek étkek mellé persze jó bor is dukál: Horkay András Nemzetközi Borakadémikus vezet majd be minket a bor varázslatos világába. Ugyanitt a második napon glutén- és laktózmentes fogások kerülnek terítékre.
Késõbb a Miele Gasztroszínpadra érkezik Farkas Vilmos, a Zila Kávéház cukrásza, aki kísérletet tesz a gombóc négyszögletesítésére, majd a Tokaji Párosítás kóstolón a magyar kézmûves borkészítés élvonalába tartozó három borászhölgy, Bárdos Sarolta, Berecz Stéphanie és Bott Judit mutatja be borait a közönség számára, akik a borok mellé a helyi kézmûves élelmiszerek legjavából is ízelítõt kapnak (sajt, lekvár, kenyér, dióolaj).
A METRO Vevõakadémia idén amatõr és profi kategóriákban is meghirdeti a Második Országos Nyílt Lazacbontó Bajnokságot, amely a Gourmet Fesztiválon kerül ismét megrendezésre. A versenyzõknek a verseny hivatalos szabályai szerint kell a lehetõ legszebb és legpontosabb lazac filéket szelnie egy hagyományos lazacból, a lehetõ legrövidebb idõ alatt.
A barista olyan személy, aki fõként espresso és egyéb kávéfajták elkészítésével és felszolgálásával foglalkozik. Gerilla Latte Art Show keretében többet is megtudhatunk errõl a hivatásról, és rögtön egy verseny közepébe csöppenünk, ahol a hivatalos bajnokságok szigorú szabályai helyett az extrém megoldásokat díjazzák. Az idõ betartásán túl semmilyen kötöttség nincs, a kávé és a tejhab bármibe önthetõ, bárhogy formázható, a legkreatívabb ötlet a nyerõ.
Szintén a szombati nap vendége lesz Magyarország elsõ Michelin-csillagos éttermének, a Costes séfje, a portugál Miguel Rocha Vieira, aki gyermekkori konyhai emlékeit idézi majd fel.
És jöjjön megint a bor. Hat szekszárdi borászat, az Eszterbauer Borászat, a Heimann Családi Birtok, a Merfelsz Pince, a Németh János Pincészet, a Posta Borház és a Sebestyén Pince fogott össze azért, hogy még többen ismerjék meg a szekszárdi sillerbort, egy régi-új borstílust, amelynek ma is helye van a borivók és az életet szeretõk asztalán.
A Miele Gasztroszínpad szombati programját zárásaként pedig a kreol konyha rejtelmeivel ismerkedhetünk meg: Hegyi Barbara színésznõ és a Miele Fõzõiskola séfje a halak, az egzotikus fûszerek és a gyümölcsök párosításának lehetõségeit mutatják be.
Vasárnap – fõleg a gyerekek – süthetnek együtt a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjével, majd a Fertõ-tó keleti oldalán gazdálkodó Meinklang biodinamikus szemléletû parasztgazdaság mutatkozik be. A Meinklang kóstolóján Werner Michlits, a család ifjú borásza beszél a természethû szemléletrõl és kóstoltatja a gazdaság burgenlandi és somlói borait és õsi gabonasörüket, az Urkornt.
Jean-Marc Notelet, a fûszerek specialistája – és a népszerû A szakács és a parfümkészítõ: 45 füszer, 45 recept címû könyv szerzõje – is Budapestre látogat, hogy gasztrobemutatót tartson a Gourmet Fesztivál vendégeinek a fûszerek és az ételek mesteri párosításáról.
Az eseményen sok mindent megtudhatunk a macaronról, ami tulajdonképpen olasz eredetû, de igazán francia, tojásfehérje, cukor, mandulaliszt vagy õrölt mandula, valamint ételszínezék felhasználásával készülõ édes sütemény. A többit a Millenárison…
Kovács Lázár, alias Lázár Chef, a mai modern technológiák, gépek, eszközök alkalmazásával fogja bemutatni, hogyan válik egyszerûbbé, gyorsabbá, ízletesebbé és örömtelivé a fõzés. Baracskay Angéla, a TV Paprika kreatív cukrásza a Kistücsök, a Pataki Cukrászda és a Lila Körte után egy rövid desszert erejéig a Gourmet Fesztivált is megédesíti. És jön egy életre-halálra nem szóló párbaj is: két egymással megvívó szakács elõször hagyományos pacalt készít, majd mindketten elkészítik saját újragondolt megoldásukat. Segal Viktor távol-keleti fúziós pacalt fog készíteni, Bíró Lajos pedig olasz ihletésû pacal carbonarát. En garde!
Az ízek és zamatok mellett idén kulturális élvezetek is gazdagítják a programot. A kisebbeket az Alma együttes és Bognár Szilvi gyermekmûsora várja majd, de fellép a Kerekes Band, Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom band, Váczi Eszter Quartett, Harcsa Veronika Quartett, lesz Kisccsillag Akusztik és a Gitár Trió és az életvidám egzotikus táncõrületrõl a !DelaDap gondoskodik majd.