Nagy dobás a borvidékrõl: hordóban szépül az Egri Csillag Grand Superior
Öt neves pincészet fogott össze, hogy létrehozzon egy közös, a város borászatának erejét megmutató fehér cuvée-t. Thummerer Vilmos chardonnay-vel, Gál Tibor viognier-vel, Bolyki János hárslevelûvel, Lõrincz György és Gál Lajos pedig olaszrizlinggel járult hozzá az Egri Csillag Grand Superior készítéséhez. A házasítás immár a St. Andrea Pincészetben, hordókban várja a palackozást..
Mint köztudott, az Egri Csillag 2011-ben született az Egri Bikavér fehér párjaként. A borvidék termelõinek szándékai szerint a cuvée, vagyis több fajtából házasított bor a bikavér mellett a borvidék fehér zászlósborának szerepét tölti be.
Mint Gál Lajos elmondta, az öt neves borász olyan borokat hozott a Grand Superiorhoz, melyek a legjobban illeszkednek az adott pincészet illetve szõlészet stílusához, hagyományaihoz. Az elkészült közös bor tökéletesen megfelel az Egri Csillag szabályzatában foglaltaknak.
Az Egri Csillag Grand Superior esetében 35 hektoliter/hektár lehet a maximális terméshozam, elõírás a legalább 20-as mustfok, valamint a fahordós és palackos érlelés.
Gál Tibor kiemelte: édesapja, aki 1998-ban elnyerte az Év Borásza címet, 13 éve nyilatkozott arról, hogy a közeljövõben szükséges létrehozni az egri nagy fehér cuvée bort, s most eljött ez a pillanat. A tapasztalatok szerint az Egri Csillag és az Egri Bikavér párban jár és sikeres, ám miután a Csillag érleléséhez rövidebb idõre van szükség, a 2012-es egri fehér Grand Superior hamarabb kerülhet majd forgalomba, mint vörös párja.
Thummerer Vilmos szerint az Egri Borvidék képes csodálatos nagy fehérborokat adni. Kifejezetten a fehér szõlõ termelésére alkalmas területeket határolhatók le itt, hiszen a termõterület adottságai igen sokszínûek.
Mint kiderült, az öt pincészet nem kíván itt megállni, már tervezik a közös Egri Bikavér Grand Superior készítését is.
Az Egri Borvidék borászai nem feledkeznek meg arról sem, hogy idén Gárdonyi-emlékév van, melyet különleges nedûkkel tesznek emlékezetessé. Elkészítik a Gárdonyi Gézáról elnevezett bort. Az író születésének 150. évfordulója alkalmából tíz borászat adta össze a különleges Gárdonyi-bor alapanyagát, amelynek vörös és fehér változatát a Demeter Pincészetben érlelik egésszé.
Immár elkészült a Gárdonyi-emlékév borának arculata, megvannak már a címkék is, így a jubileumi esztendõ derekán piacra kerülhet a Gárdonyi-bor.
Forrás:
Szuperinfó
http://www.szuperinfo.hu