Nagy beruházás indul Villányban
Négy nonprofit cégben egyesítették erejüket a nagy villányi borászatok – tudta meg a Népszabadság. A villányi borvidék közel negyedét – több mint 800 hektárt – érintõ meliorizációs munkák, új, a talaj erózióját lassító vízelvezetõ rendszerek kiépítése, valamint felújítása érdekében négy nonprofit társaságot hoztak létre.
A cégekben többi között a Bock Pince Kft., a Wunderilch Borászati Kft., a Csányi Pincészet Kft., a Gere Pincészet és a Vylyan Szõlõbirtok Zrt. is megtalálható, de mellettük a társaságok alapító tagjai az érintett hegyközségek és önkormányzatok is, így a villányi, a nagyharsányi, valamint a kisharsányi. A tervek szerint a cégek az európai uniós forrásokat szeretnék megnyerni az említett célok megvalósítására.
A villányi borvidék Magyarország legdélibb és egyik legfejlettebb szõlõtermõ területe. Talaja mészkõre rakódott, vörös agyaggal és barna erdõtalajjal keveredõ lösz, ami itthon egyedülálló.
Az ehhez szükséges pályázatokat már el is készítették és be is adták – erõsítette meg információinkat Bock József, a villányi borvidék elnöke. A fejlesztések körülbelül egymilliárd forintot emésztenek majd föl, amit az EU-s elõírásoknak megfelelõen elõfinanszírozással valósítanak meg. (A program teljes költségének legfeljebb 75 százalékát finanszírozza Brüsszel.)
A termelési feltételek javítását szolgáló beruházásokba bevont dûlõk elhelyezkedése miatt nem csak az említett borászatok területeit újítják meg. Bock József szerint több száz kisebb termelõ földje is bekerült a programba. A projekt már nem volt tovább halasztható – tette hozzá. Hasonló és viszonylag kiterjedt területeket érintõ meliorizációs fejlesztést ugyanis utoljára a 70-80-as években végeztek a borvidéken. Megjegyezte azonban, hogy azért voltak „felújítások”, mert az Ördögárok hasonló munkáit tavaly fejezték be. Mindezek ismeretében egy ilyen átfogó fejlesztés ötlete
2-3 éve vetõdött fel a pincészetek tulajdonosai körében.
A tervek szerint a munkákat a jövõ év elején kezdik meg, s három évig tartanának. A fenti közös beruházások mellett a pincészetek önállóan is jelentõs fejlesztéseket terveznek EU-s társfinanszírozással, melynek része termelõüzemet, borturisztikai létesítményeket és szállodákat érintõ projektek megvalósítása. Információink szerint ezeknek a projekteknek az összértéke már megközelítené.
Forrás:
[origo]
http://www.origo.hu