Miniszteri borkóstoló
A földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Vértes Árpád polgármesternek, a rendezvény történetét felidézõ szavai után mondott beszédet, kiemelve: a mindig híres tokaji mellett borvidékek egész sora vált híressé, ismertté az elmúlt idõszakban, ami nagy öröm. Elmondta, hazánkban jelenleg 80 ezer hektáron, 3,5 millió hektoliter bort termelnek évente, ennek nyolcvan százaléka az országban fogy el, s ez így van rendjén. A többi export, ami azért is fontos, mert a világ számos részén megismerik a magyar borok kiváló minõségét. Hozzáfûzte, hogy az idei termés kiválónak ígérkezik.
A miniszter megkóstolta a térség borait.
A megnyitón kihirdették a borverseny eredményét is. A megmérettetésre összesen 174 nedût neveztek, a két napon át értékelõ zsûri hatot nagyarany, harminchetet arany, ötvenegyet ezüst, ötvennégyet pedig bronz minõsítéssel díjazott. Huszonhat minta oklevelet kapott. A verseny összesített nyertese a nagyradai Cezar Winery borház lett. A hévízi borfesztivál egészen vasárnap estig kínál szórakozási lehetõséget, a rendezvény keretében megválasztják az idei borkirálynõt és bortábornokot is.
Forrás:
Zalai Hírlap
http://www.zalaihirlap.hu