Megkezdõdött a szüret Tokajban
Megkezdõdött a nagyszüret a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken a hétvégén, mind a termés, mind pedig a felvásárlási ár elmarad a remélttõl – tudta meg Marczinkó Ferenctõl, a hegyközségi tanács elnökétõl az MTI vasárnap.
Tokaj-hegyalján a szõlészek, borászok – éppen az aszúsodás miatt – a lehetõ legtovább kivárnak a szüret megkezdésével. Az aszúképzõdés fontos elõfeltétele ugyanis a kései szüret. Errõl régi szólások is tanúskodnak: „Akár haszon, akár kár, Simon-Júda a határ,” illetve „Rég felírta Noé a Tokajhegy ormára, Hegyaljai kapás, várj Simon-Júdásra!”
A borvidék legjelentõsebb szõlészeti-borászati cége, az állami tulajdonban lévõ Tokaj Kereskedõház Zrt. azonban a hétvégén megkezdte a hagyományos szõlõfajták – hárslevelû, furmint – felvásárlását, ez lényegében azt jelenti, hogy a nagyszüret a megszokottól sokkal hamarabb megkezdõdött.
Az 5.600 hektár területû borvidéken idén összességében mintegy 250 ezer mázsa szõlõterméssel számolnak a szakemberek, ez 20-30 százalékkal kevesebb az elmúlt évitõl, és kevesebb mint fele annak, mint amennyit 2004-ben szüreteltek.
Marczinkó Ferenc hegyközségi elnök – aki egyúttal a Tokaj Kereskedõház Zrt. mûszaki és termelési igazgatója is – elmondta: annak ellenére, hogy az utóbbi hetekben jelentõs esõ esett a térségben, az aszúképzõdés csupán a borvidék egyes területein indult be, és a szõlõ ára sem a várakozásoknak megfelelõen alakul.
Az állami tulajdonú társaság az idén összesen 72.000 mázsa szõlõt vásárol fel. A korábban leszüretelt muskotályos szõlõbõl 12.000 mázsát már feldolgoztak, az elkövetkezõ három hétben pedig 60 ezer mázsányi furmintot és hárslevelût vesznek át a termelõktõl.
A cég hetven forintot fizet a szõlõ kilójáért, az ár azonban 110 forintra is emelkedhet, amennyiben a szõlõ cukorfoka eléri a 21 fokot.
A hegyközségi tanács elnöke azt is elmondta: hetekkel ezelõtt még magasabb – 80-100 forint – felvásárlási árban bíztak a termelõk, ám a reméltnél kevesebb külsõ felvásárló érkezett a borvidékre. Ugyanakkor lehet többet, 80-85 forintot is kapni a szõlõ kilójáért, de a magasabb árat ígérõ felvásárlók általában késõbb fizetnek, mint akik 70 forint körüli áron veszik át a szõlõt.
Az aszú viszont jól fizet, a várhatóan alacsony mennyiség miatt egy kiló aszúszem ára elérheti a kétezer forintot is.
Forrás:
Stop.hu
http://www.stop.hu