Megjelent: A Pécsi borvidék
[tn_2_bal.jpg]A készítõkrõl
Az Alexandra Kiadónál napvilágot látott a Bencs János-Csonka Károly szerzõpáros kötete a Pécsi borvidékrõl. A kötet kiadásának gondolatát a könyv megvalósításának projektjét is irányító Alackerné Vincze Katalin, a Mohács-Bóly Fehérborút menedzsere, a pécsi borvidék szerelmese vetette fel. A szövegíró, Bencs János korábban regényével országos pályázati helyezést elérõ siklósi író-újságíró. Csonka Károly neves pécsi fotómûvész, aki számos könyvben, prospektusban és kiállításon mutatkozott be már a nagyközönségnek. Sajnálatos, hogy Csonka Károly a nyomdai elõkészítés idõszakában elhunyt, így ez – az emlékének ajánlott – kiadvány lett élete utolsó munkája.
A kötetrõl
Pécsi borvidék: a ma nem eléggé közismert elnevezés 2003-ban született meg, amikor a legutolsó bortörvény ily módon fogta össze Baranya pécsi központú minõségi bortermõ területeit. Ennek megfelelõen az elnevezés nem egységes térséget ír le: ide tartoznak a korábbi Mecsekaljai borvidék ültetvényei, illetve Dunaszekcsõ, Bóly, Mohács, Szigetvár környékének szõlõi.
A kötetben Bencs János író-újságíró e – mégis sajátosan összetartozó – tájegység szõlészetének, borászatának történetét vázolja föl, párhuzamba állítva a bor szerepét az egyes történelmi korokban itt élõ népekkel, s kölcsönhatását kultúrájukkal. Bemutatja Baranya, illetve a mai Pécsi borvidék szõlészeti-borászati szempontból fontos természeti adottságait, majd szól a kelta-római gyökerekrõl. Rávilágít, hogy a középkorban – a kiemelkedõk között számon tartott – borvidék kialakulásában fontos szerepet játszottak a nyugatról érkezett bevándorlók: az akkoriban fõként olaszoknak nevezett, már a pécsváradi apátság alapításakor ide érkezõ vallonok, franciák képviselõi. Kiemeli a török elõl északra húzódó, s a kadarkával déli vörösborkultúrát behozó rácok, vagyis szerbek, illetve a 18. században itt letelepedett, nagy értékteremtõ képességükrõl ismert svábok és más német népcsoportok szerepét.
A könyv felvillantja a 19. században sajátossá alakult pécsi polgári életet, a pécsi iparos dinasztiák szerepét a borászatban, valamint a mai Magyarországon elsõként elinduló pécsi pezsgõgyártást. Bemutatja a filoxérajárvány és az elhíresült borhamisítók negatív hatásait a borvidékre. A záró fejezetben a huszadik század változásairól, s befejezésül a ma ismét a legjobbak közé emelkedni képes borászatok egyre nívósabb tevékenységérõl, a borvidék eseménydús gasztronómiai programjairól szól a kötet.
A könyvvel a szerzõk és a kiadó Pécs 2010-es európai kulturális fõvárosi címéhez szervesen kapcsolódó borkultúra területére kívánták fölhívni a figyelmet.