Márai Sándor látogatóközpont a Szépasszonyvölgyben
Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló 380 millió forint értékû beruházás központi eleme a Szépasszonyvölgyben található szabadtéri színpad felújítása. A fejlesztést 323 millió forinttal támogatja az Európai Unió és a magyar állam – közölte Zentai László az önkormányzat szóvivõje az MTI-vel kedden abból az alkalomból, hogy megkezdõdött a látogatóközpont megvalósítása.
Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években jelentõs fejlesztések történtek a Szépasszonyvölgyben, színvonalas vendéglátó- és szálláshelyek létesültek, parkosították a területet és rekonstrukción esett át a völgy infrastruktúrája. Ugyanakkor a szabadtéri színpad felújítása nem történt meg, így a létesítmény már nem alkalmas rendezvények megtartására. Erre pedig annál is inkább szükség volna, mert a színpad otthont adhatna olyan fesztiváloknak, amelyekkel meghosszabbítható az idegenforgalmi szezon.
A most induló beruházás keretében felújítják, befedik és alkalmassá teszik 800 nézõ befogadására a nézõteret. Ugyanakkor a szõlõmûvelés történetét és folyamatát feldolgozó interaktív kiállítást, játszóházat és gyermekmegõrzõt alakítanak ki a területen.
A komplexumhoz szabadidõpark és egy ökoturisztikai tanösvény is tartozik majd. Utóbbi végigkalauzolja a látogatókat a Szépasszonyvölgy legfontosabb nevezetességein.
Szintén fontos eleme a fejlesztésnek a Márai-emlékszoba, ahol az író életével és mûveivel, például a borral foglalkozó írásaival ismerkedhetnek meg a látogatók mûvészeti programok, ismeretterjesztõ elõadások és filmvetítések keretében – sorolta a terveket a referens.
Márai Sándor nevét egyébként azért kapja a létesítmény, mert az irodalmár egyik kedvenc témája a jó bor és az egri bor élvezete volt – mondta Zentai László.
Forrás:
EU PÁLYÁZATI PORTÁL
http://eupalyazatiportal.hu