Már senki sem veszi komolyan a megye bora díjat Bács-Kiskunban
Még az MSZP által megyei elnöknek választott Balogh László idején kezdõdött ez az eredetileg jó szándékú az alföldi bort reklámozni akaró borverseny története, amirõl elmondható, hogy mindjárt az elején gellert kapott a tisztaság. hiszen azzal, hogy Birkás bor is bekerült a gyõztesek közé senki sem moshatta az elnökrõl, hogy a földijének a borát átnyomta a zsûrin.
Késõbb ez a legenda évrõl-évre megismétlõdött. Persze maguk a borászok is elismerték, hogy ez a verseny nem csak a borról szólt, hanem arról, hogy a megye megpróbálja reprezentálni, hogy mennyi jó borásza és borászata van. Ami persze igaz is.
Így az elmúlt 10 évben nem igen volt olyan év, amikor Frittmannék ne nyertek volna, hiszen õk a Duna Borrégió leismertebb valóban szeplõtelen borászai, nagyon sokszor kaptak elismerést a megye legremekebb borait készítõ Font dinasztia borai és mellettük egyszer-egyszer bekerült más borászat is. Így az utóbbi években például – amióta bácskai elnöke van a megyei önkorméányzatnak – Koch borászat is „felcsövelt” – de rendkívóül aljas lenne azt állítani, hogy Koch Csaba Bányai vállán került volna a fényre miközben máig az egyedüli borésza az országban, aki a 2011-es országos borversenyen 4 aranyérmet kapott. (Sajnos a borjog nem fogadja el, ha valakinek két pincéje van, így pincénként értékelték Koch Csabát, így az idei év borásza Dignisz Éva is „csak” 3 érmet tudott nyerni.)
Tehát a Bács-Kiskun megye Borai 2014-ben: A fehérbor kategóriában a Csanádi Szõlõbirtok lett a gyõztes, legjobb rozénak a Polyák Pincészetét találta a szakmai zsûri, a vörösbor kategóriában a Frittmann Borászat vitte el pálmát, a jégbor kategóriában pedig a Sümegi és Fiai Pincészet diadalmaskodott.
Forrás:
Bácsmegye.hu
http://bacsmegye.hu