Már épül a 36 milliárdos bioerõmû Szerencsen
A 36 milliárd forintos projekt munkálatai tavaly októberben elkezdõdtek, a tervek szerint az 50 megawattos kiserõmû próbaüzeme 2009 végére várható, a kereskedelmi üzem pedig 2010. február végén kezdõdhet.
Hujber szerint a kiserõmû a tájba simul és eleget tesz a környezetvédelmi szempontoknak is, emellett nem veszélyezteti a világörökség címet, valamint legkevesebb 130 embernek teremt munkalehetõséget. Ezenkívül az évente eltüzelt fûtõanyag mintegy 3 milliárd forint bevételt jelent a beszállítóknak, hiszen 270 ezer tonna gabonaszalmát, repce- és kukoricaszárat, valamint egyéb energianövényt terveznek felhasználni.
Nem okoz majd elviselhetetlen környezeti károkat a többlet-kamionforgalom, mivel jelenleg is naponta több mint ezerötszáz teherautó megy át Tokajon, az erõmû miatt pedig csak napi 15-18 kamionnal növekszik a célforgalom – véli Hujber. A vállalat azt is vállalta, hogy este 8 és reggel 6 óra között, valamint hétvégén nem lesz szállítás. A közlekedés javításának elõsegítésére a beruházó anyagilag is támogatná a zempléni közutak korszerûsítését és felajánlotta együttmûködését a Tokajt elkerülõ út megépítésére, számol be a Napi Gazdaság.
Forrás:
mfor.hu
http://www.mfor.hu