Már 100 étterem jelentkezett az idei borszerdákra
Szerdán délután több mint ezer étterem kapott felhívást a Borszerda csapatától, hogy csatlakozzon az idei rendezvénysorozathoz. Leggyorsabban a pesti Háry vendéglõ jelentkezett, de azóta több mint 100 étterem töltötte ki a regisztrációs lapot a www.borszerda.hu honlapon. Az eseményen tavaly 437 vendéglátóhely vett részt, és több mint 90 százalékuk utóbb elégedettségének adott hangot, így a szervezõk remélik, hogy idén még több étteremben ihatják majd féláron a magyar bort a vendégek a négy borszerdán. „Félreértés ne essék: a programhoz nemcsak a közvetlenül megkeresett vendéglátóhelyek, hanem minden tisztességes borkínálattal rendelkezõ étterem csatlakozhat, egészen június 13-áig” – nyilatkozta Oláh László, a Közösségi Bormarketing Alap kezelõje.
A Borszerda csapata – a tavalyi sikeren felbuzdulva – idén négy tematikus borszerdát rendez, és hozzájuk kapcsolódva egy menüverseny-sorozatot is meghirdetett. Az elsõ borszerda a focivébé szünnapján, június 30-án lesz, s középpontjában a magyar fajták állnak, így a menüversenyhez is csatlakozó éttermeknek olyan ételsorokat kell megálmodniuk, amelyekhez valamilyen jellegzetes magyar borfajtát tudnak kínálni aznap a vendégeknek. A borszerdai menüket a Borszerda honlapján a menüsor árával egyetemben az étterem neve mellett találhatják majd meg az ebédelni, vacsorázni vágyók. A borral társított menük közül rangos szakírókból álló zsûri választja ki a legjobb húszat, amelyeknek a szervezõk kiemelt helyet biztosítanak a honlapon.
A négy borszerdát az Alap támogatásával 36 millió forintos médiakampány kíséri, hogy a csatlakozó éttermekben minél több vendég foglaljon asztalt ebéd- és vacsoraidõben. A második borszerda augusztus 25-én a könnyû fehérborokról szól, szeptember 30-án a testes fehérek és a könnyû vörösek állnak a középpontban, végül november 10-én az újborokat ünnepeljük, és kiválaszthatjuk a legjobb borokat karácsonyra.
A szervezõk a tavalyihoz hasonlóan idén is fölveszik a kapcsolatot a taxitársaságokkal és a sofõrszolgálatokkal, hogy a borszerdák vendégei kedvezményesen utazhassanak haza az éttermekbõl. A rendezvényhez árengedményekkel csatlakozhatnak a borral foglalkozó kis- és nagykereskedések, a pincészetek, valamint a nagy kereskedelmi láncok is.